Infostart.hu
eur:
377
usd:
318.9
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Ferenc pápa a békéért tartott imádkozást vezet a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2023. október 27-én.
Nyitókép: MTI/AP/Andrew Medichini

Ferenc pápa: minden háború vereségnek számít

Minden nap telefonon beszél a Gázában található katolikus plébániával, ahol több mint ötszázan találtak menedékre - mondta el Ferenc pápa első tévéhíradós interjújában, amelyet a RAI olasz közmédia sugárzott szerda este.

Ferenc pápa hangsúlyozta, a Hamász terrorista szervezet október 7-i izraeli támadása óta követi a helyzetet.

Kifejtette, minden háború vereségnek számít, mivel "háborúval nem lehet semmit se megoldani, miközben a békével minden nyereség". A legbölcsebb megoldásnak két egymás mellett élő állam létrehozatalát nevezte, és ezzel egy időben rendkívüli státuszt szorgalmazott Jeruzsálem városának.

A katolikus egyházfő elmondta, hogy naponta telefonon beszél a Gázai övezetben található Szent Család plébániatemplommal, amelyet jelenleg az egyiptomi plébános-helyettes vezet, de egy argentin nővér is szolgál ott, valamint Kalkuttai Szent Teréz anya nővérei, akik beteg gyerekeket látnak el. A pápa információi szerint a plébánián 536-an találtak menedékre, közöttük muzulmánok is.

Ez a háború bennünket is érint, többek között azért, mert a Szentföldön zajlik - mondta Ferenc pápa. Hozzátette, félelmei vannak a konfliktus kimenetelével kapcsolatban.

Az antiszemitizmus erősödéséről úgy vélte,

a holokauszt óta "az antiszemitizmus el volt rejtve, de sose múlt el".

Békét sürgetett Ukrajnában is: azt mondta, megérti Kijev álláspontját, tudja, mennyit szenvedett az ukrán nép a történelem során, "de békére van szükség, a háborút le kell állítani, a tárgyalás az egyetlen megoldás".

Ferenc pápa a RAI1-híradó igazgatója, Gian Marco Chioccia kérdéseire válaszolt. Ez volt az első interjú, amelyet pápa televíziós híradónak adott.

A migrációt illetően Ferenc pápa kifejtette, migrációra szükség van, ha Európában települések néptelenednek el gyermekhiány miatt. Ugyanakkor a bevándorlók integrációja nélkül a migrációs politika nem működik. Az egyházfő a Belgiumban született vagy ott felnőtt emberek által elkövetett terrorista-támadásokat hozta fel példaként.

Méltatta a nők egyre növekvő szerepét az egyházban, hangsúlyozva, hogy a Vatikánban egyre magasabb hivatali pozíciókat töltenek be. "A nők olyan dolgokat is megértenek, amelyeket mi férfiak nem" - mondta. Ezzel egy időben teológiai problémának nevezte és kizárta a nők pappá szentelése lehetőségét. A papi cölibátust módosítható egyházi törvénynek nevezte, de úgy vélte, nem a cölibátus megszüntetésétől függ a papok számának növelése.

Megerősítette, hogy elődjétő, XVI. Benedek pápától két kartondoboznyi dossziét kapott a függőben levő problémákról, és azok egy részét már elkezdte megoldani.

"Az egyháznak soha nem szabad elszakadnia saját gyökereitől, máskülönben visszafelé halad. A hagyományok őrzése nem jelent mozdulatlan konzervativizmust"

- hangoztatta Ferenc pápa. Úgy vélte, egyik pápára, így rá sem lehet ráhúzni a jobboldali vagy baloldali címkét, inkább az számít, hogy munkáját mennyire végzi következetesen.

A 2013-ban kezdődött pápasága egyik legnehezebb pillanatának a szíriai békéért ugyanabban az év szeptemberében, a Szent Péter téren tartott imádságot nevezte: hangsúlyozta, nem volt elég tapasztalata, és félt, hogy téved, nem helyesen cselekszik.

A mai kor egyik legnehezebb kihívásának a teremtett világ védelmét nevezte. Bejelentette, hogy december első napjaiban részt vesz Dubajban az ENSZ COP28 éghajlatváltozás csúcstalálkozóján.

A személyét érintő kérdésekre válaszolva Ferenc pápa elmondta, hogy utoljára 1975-ben járt a tengerparton, felidézte első szerelmét, és Argentínába emigrált olasz családját. Elmondta, hogy

hitét sohasem veszítette, de volt, amikor sötét ösvényekre lépett és Istent kereste.

Jónak nevezte egészségi állapotát: bélműtétei ellenére mindent ehet, és térdfájdalmai is enyhülnek - mesélte el.

Utolsó kérdésként a két argentin labdarúgó, a nyolcszoros aranylabdás Messi és Maradona között kellett választania, de Ferenc pápa a brazil Pelé mellett tette le a voksát. Kijelentette, Maradona nagy játékos volt, de emberként kudarcot vallott.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×