eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Diggers in a big cave
Nyitókép: m_a_n/Getty Images

Rengeteg halott egy kazahsztáni bányaszerencsétlenségben

Legkevesebb 45-re emelkedett a kazahsztáni Kosztyenko szénbányában történt szerencsétlenség halálos áldozatainak száma - közölte vasárnap a Habar-24 helyi televízió a kazah mentőszolgálatokra hivatkozva.

Nem sokkal korábban még 42 halottról volt tudomás és négy eltűntről, akiket a Karaganda városától nem messze, a közép-kazahsztáni ipari területen található bányában szombaton reggel történt robbanás következtében kerestek.

Húsz vájárt kórházba kellett szállítani.

Gennagyij Szilinszkij, az állami mentőszolgálat vezetőjének helyettese szerint kevés esély van további túlélők fellelésére. Mint mondta, a robbanás által kiváltott lökéshullám több mint két kilométeren át terjedt szét a járatokon keresztül.

A regionális közigazgatás korábban arról számolt be, hogy a föld alatt tartózkodó mintegy 250 bányász közül 205-öt hoztak a felszínre.

Két hónapon belül ez a második halálos baleset a csoport egyik telephelyén, miután augusztus közepén öt bányász halt meg ugyanebben a régióban.

Az ArcelorMittal csoportot Kazahsztán rendszeresen bírálja a biztonsági és környezetvédelmi előírások be nem tartása miatt. Kaszim-Zsomart Tokajev kazahsztáni elnök szombaton elrendelte, hogy szüntessék meg az együttműködést a luxemburgi székhelyű csoporttal, vasárnap pedig országos gyásznapot jelentett be.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×