Infostart.hu
eur:
379.76
usd:
321.86
bux:
127061.7
2026. február 23. hétfő Alfréd
Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a kikötőkért is felelős infrastrukturális miniszter, a Liga elnöke pártjának nagygyűlésén Pontidában 2023. szeptember 17-én.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Michele Maraviglia

A nyugati civilizáció védelmében szólít utcára Matteo Salvini

A nyugati civilizáció, valamint az általa kivívott jogok, biztonság, béke és szabadság mellett hirdetett meg demonstrációt Milánóba, november 4-re Matteo Salvini, a Liga jobboldali párt vezetője pénteken.

A Salvini közösségi oldalain közölt hivatalos bejelentés szerint a megmozdulás a szabadság és demokrácia jelentőségét kívánja hangsúlyozni, valamint a terrorizmus, az antiszemitizmus és a fanatikus iszlámizmus elleni küzdelem fontosságát.

„Nem képezhetik vita tárgyát azok a vívmányok és alapvető jogok, amik a Nyugat értékeinek számítanak”

– írta Matteo Salvini. Hangoztatta, a jelenlegi súlyos nemzetközi politikai helyzetben Olaszországnak kötelessége hangsúlyozni, hogy a demokratikus és szabad államokhoz tartozik.

A Liga vezetője kifejtette, a demonstráció békés lesz, és mindenki előtt nyitott.

A demonstrációval kapcsolatos interjúban Matteo Salvini azt mondta, a Liga és támogatói

nem nézhetik tétlenül, hogy fél Olaszországban és fél Európában iszlamista, a Hamász terrorista szervezetét éltető tüntetések zajlanak,

melyeknek résztvevői összecsapnak a rendőrökkel, miközben múzeumokat, templomokat, zsinagógákat kell lezárni, mivel támadások célpontjaivá váltak.

A november 4-i megmozdulás nem valaki ellen szól, hanem az általunk megszerzett szabadság és biztonság védelmében – mondta a Liga vezetője.

Matteo Salvini kedden utalt először a megmozdulás lehetőségére, azt követően, hogy Milánóban két egyiptomi férfit terrorizmus vádjával őrizetbe vettek. Azzal egy időben kiderült, hogy a Brüsszelben két svéd férfit megölő tunéziai terrorista Lampedusa szigetén lépett be illegális migránsként Európába.

A meghirdetett utcai megmozdulást a szövetséges Olasz Testvérek (FdI) és a Hajrá Olaszország (FI) párt politikusai fenntartással fogadták. Guido Crosetto védelmi miniszter nemzetbiztonsági veszélyre figyelmeztette Salvinit, aki azonban a mostani bejelentéssel megerősítette, hogy a Liga megtartja a demonstrációt.

Címlapról ajánljuk
Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Újraválasztották a Német Kereszténydemokrata Unió, a CDU élére Friedrich Merz kancellárt a párt hétvégi kongresszusán. Merz eddig gyakorlatilag minden ígéretét megszegte, és továbbra is a szociáldemokraták „foglya”, így a helyzete érdemben nem erősödött – mondta az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért Intézet igazgatója.

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, a globális piacok kisebb eséssel dolgozzák fel Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseit. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. A magyar tőzsde kifejezetten jól teljesít, közel az új csúcs a Richternél.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×