Infostart.hu
eur:
387.75
usd:
329.46
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Olaf Scholz német kancellár a parlament üléstermében Mihail Gorbacsov egykori szovjet államfőről tartott megemlékezésen a Bundestag őszi ülésszakának kezdetén, 2022. szeptember 7-én Berlinben. A Nobel-békedíjas néhai politikus augusztus 30-án, 91 éves korában hunyt el egy moszkvai kórházban.
Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Meghátrált a német kormány: szigorítás jön a menekültpolitikában

A hétvégi bajorországi és hesseni tartományi választási kudarc a jelek szerint fontos döntésre kényszerítette a koalíciós pártokat.

A tartományi választásokon a három kormánypárt egyaránt leszerepelt, különösen Olaf Scholz kancellár pártja, a szociáldemokrata SPD. A választási kudarc után még lesújtóbban hatott számára az a felmérés, amely szerint a németek többsége előre hozott választásokat, azaz új kormányt akar. A fő indok a Scholz-kabinet általánosan elítélt, túlzottan liberálisnak tartott menekültpolitikája.

A választások óta három nap telt el, és a kormány máris visszakozott. Olaf Scholz kancellár maga jelentette be, hogy a menekültek, illetve migránsok befogadásával, illetve a már ott lévők foglalkoztatásával kapcsolatban

a kormány változtatásokat tervez, amelyek egyértelműen szigorításokra utalnak.

Scholz ugyanakkor még egy további lépést tett az általa remélt országos konszenzus irányába. Péntek estére ugyanis egyeztetés céljából a kancellári hivatalba invitálta a tartományi miniszterelnököket, valamint a legerősebb ellenzéki párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökét. Az általa az elmúlt hetekben a gazdasággal kapcsolatban előszeretettel említett Németország-paktum (Deutschlandpakt) kifejezéssel élve hangsúlyozta, hogy a menekültpolitika terén is konszenzuson alapuló egyezségre van szükség.

Kiszivárgott értesülések szerint a három kormánypárt első számú politikusai, azaz Scholz kancellár mellett Robert Habeck zöld párti alkancellár, gazdasági miniszter, valamint a szabad demokrata Christian Lindner tervezete előirányozza az elutasított menedékkérők gyorsabb kitoloncolását. A tervezet része az is, hogy növelni kell az úgynevezett biztonságos országok számát. Azaz az eddiginél több országgal kell előzetes megállapodást kötni arról, hogy "fenntartás nélkül" visszafogadja a kitoloncolásra ítélt menedékkérőket.

A hárompárti egyezség ugyanakkor tartalmazza azt is, hogy fel kell gyorsítani az ideiglenes tartózkodási engedéllyel, a befogadás kedvező kilátásaival rendelkező menekültek munkaerő-paci integrálódását. Külön érdekesség, hogy számos tartományi önkormányzat, illetve település a hét elején sürgette, hogy az egyre nagyobb terhet jelentő menekülteket közhasznú munkára is be lehessen vetni.

Scholz javaslata a címzettek részéről kedvező visszhangot váltott ki.

Friedich Merz, a CDU elnöke jelezte, hogy részt vesz a péntek estére tervezett tanácskozáson.

A tartományi kormányfők szintén, olyannyira, hogy a nap folyamán Frankfurtban előzetes egyeztetést tartanak.

A ZDF televízió szerint képviseletükben a hesseni kereszténydemokrata miniszterelnök, Boris Rhein, valamint Stephan Weil, Alsó-Szászország szociáldemokrata kormányfő utazik Berlinbe. Boris Rhein ugyanakkor előzetesen hangsúlyozta annak szükségességét, hogy az egyeztetésen a menekültválság kezelésének, illetve az illegális migráció korlátozásának valamennyi kérdését napirendre tűzzék.

A menekültek befogadása az elmúlt hónapokban egyre nagyobb elégedetlenséget váltott ki Németországban. A tartományok, a helyi önkormányzatok sorra jelezték, hogy a terhelhetőség határig jutottak, és nem képesek a menekültek ellátására, illetve elszállásolására. A kormánytól nagyobb pénzügyi támogatást követeltek, és hangsúlyozták a bevándorlás szigorú szabályozását és ellenőrzését. Állást foglaltak amellett is, hogy fel kell gyorsítani az elutasított menedékkérők kitoloncolását.

Elemzők szerint a menekültválság kormányzati kezelése a fő oka annak is, hogy rohamosan növekszik a bevándorlást ellenző, radikális jobboldalinak tartott ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) párt országos támogatottsága. Az ellenzék vezető erejének számító CDU/CSU konzervatív pártszövetség után az AfD Németország immár második legnépszerűbb pártja.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×