Infostart.hu
eur:
376.91
usd:
323.33
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard
Nyitókép: Facebook/Magyar Barlangi Mentőszolgálat

Elkezdték felhozni a mélyből az amerikai barlangkutatót

Vasárnapra már 700 méteres mélységig felhozták a dél-törökországi Morca-barlangban Mark Dickey neves amerikai barlangkutatót, aki a múlt hétvégén gyomorbélrendszeri vérzést kapott, és 1040 méteres mélységben rekedt - közölte a Török Barlangászati Szövetség (TMF) az X közösségi oldalon.

Dickey kimentése nemzetközi mentőakció keretében folyik, ebben török szervezetek mellett magyar, horvát, olasz, bolgár, szlovén és lengyel csapatok is részt vesznek. A felszínre hozatal szombat délután kezdődött meg.

A 40 éves férfi és kísérői vasárnap hajnalban érték el a 700 méter mélyen található első tábort. A pihenést és a szükséges orvosi ellátást követően a TMF közlése szerint Dickey vasárnap délelőtt folytatta az útját a felszín felé, továbbra is hordágyon.

A következő nagyobb megálló 500 méter mélyen fekszik.

Dickey szeptember 2-án lett rosszul egy nemzetközi expedíció során, amelyen három amerikai, négy török, egy magyarországi és négy romániai (kolozsvári) magyar társa kísérte.

A hét elején elsőként a Magyar Barlangi Mentőszolgálat (MBM) négyfős egészségügyi csoportja ért le Dickey-hez. A csapat gyógyszeres ellátással, valamint vérátömlesztéssel stabilizálta a kutató állapotát.

Az MBM internetes oldalán szombaton arról számolt be, hogy a magyar csapat immár 29 barlangi mentőből áll, így az olasz csoport után a második legnépesebb a helyszínen.

A magyar csapat előreláthatólag majd 400-500 méteres mélység között veszi át a beteget. Egy magyar-horvát közös csapat egészen a barlang 100-150 méteres szintjéig tervezi szállítani a hordágyat. E szakasz rengeteg kisebb, és 3 nagyobb aknát tartalmaz, a legnagyobb akna mélysége 60 méter - írta az MBM.

A Morca-barlang (ejtsd: mordzsa) a dél-törökországi Mersin tartomány Anamur körzetében található a Torosz-hegységben.

Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×