Infostart.hu
eur:
378.55
usd:
321.27
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook

Szijjártó Péternek van válasza a brüsszeli „siránkozásra” – videó

Magyarország támogatja a kelet-nyugati párbeszéd utolsó csatornájaként működő Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szerepének erősítését a béketeremtésben – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EBESZ soros elnökségét jelenleg betöltő Észak-Macedónia külügyminiszterével, Bujar Osmanival közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a felek közötti párbeszéd fenntartása az egyetlen út, amely a békéhez vezethet Ukrajnában.

„Márpedig mi, magyarok, akik itt élünk a háború szomszédságában, békét akarunk, minél előbb békét akarunk. Minden egyes nap, ami háborúval telik, újabb halálos áldozatokat és újabb rombolást hoz. Hamis az a propaganda, miszerint a csatatéren majd jobb feltételeket lehet kiharcolni a békemegállapodáshoz.

Ma sokkal jobbak a béketárgyalás feltételei, mint holnap lesznek, és ma már sokkal rosszabbak, mint tegnap voltak”

– mutatott rá.

Aláhúzta, hogy a kormány ezért erősen támogatja az észak-macedón elnökséget abban, hogy az EBESZ továbbra is kommunikációs csatornaként szolgálhasson Kelet és Nyugat, Oroszország és Európa nyugati fele között. „Minden olyan törekvést, amely az EBESZ szerepét erősíti a béketeremtésben, Magyarország, a magyar kormány támogat” – szögezte le.

Szijjártó Péter a valódi európai uniós csatlakozási tárgyalások megindítását sürgette Albánia és Észak-Macedónia esetében. Hangsúlyozta, hogy Európa rendkívüli gazdasági és biztonsági kihívásokkal néz szembe, ezért soha nem volt még ilyen fontos a Nyugat-Balkán stabilitása és békéje. „És mi, akik itt élünk a Nyugat-Balkán szomszédságában, talán mindenkinél jobban értjük és megértjük ezt a helyzetet” – vélekedett.

Kijelentette, hogy ma az EU-nak sokkal inkább érdeke a bővítés, mint a Nyugat-Balkánnak, a blokk ugyanis sajnos gyenge és egyre gyengül. „Ezt csakis úgy tudjuk megfordítani, hogyha az Európai Unió növekedni kezd, mert

ha nagyobb lesz, akkor erősebb is lesz, és ez egyedül a bővítéssel képzelhető el”

– tudatta.

Kiemelte, hogy a bővítés eddigi kudarcának az az oka, hogy sem Brüsszel, sem a tagállamok egy része nem őszinte ebben az ügyben, a nyilvánosság előtt ugyanis támogatják a folyamatot, de a zárt ajtók mögött már szkeptikusabban nyilatkoznak. „Éppen ezért számunkra elfogadhatatlan az, hogy az Európai Tanács elnöke 2030-ig ki akarja tolni az új tagok felvételének időpontját” – fogalmazott.

A miniszter feltette a kérdést, hogy mi az, amit ez alatt a hét év alatt tenni akar a közösség. „Ha a NATO, amely egy védelmi szövetség, fel tudott venni három nyugat-balkáni országot, akkor azt gondolom, hogy az Európai Uniónak is képesnek kellene lennie erre” – mondta.

„Minden külügyi tanácsülésen hallgatom a többiek siránkozását, hogy az oroszok, a törökök meg a nem tudom kik, hogyan hódítanak maguknak teret a Nyugat-Balkánon. Egyszerű lenne ezzel szembemenni. Például azzal, hogy fölvesszük őket az Európai Unióba” – összegzett.

Szijjártó Péter újságírói kérdésekre válaszolva megerősítette, hogy a kormánynak valóban szándékában áll a Budapest Airport megvásárlása, és erről zajlanak a tárgyalások, részleteket viszont még korai lenne közölni. Szavai szerint „stratégiai kérdés”, hogy hazánk legnagyobb repülőtere milyen tulajdonban van.

A svéd és finn NATO-tagság ratifikációjáról szólva legitim vitának nevezte, hogy a két ország felvételével több száz kilométerrel hosszabb lesz a határ Oroszország és az észak-atlanti szövetség között, de ennek ellenére a kormány javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a jóváhagyásról.

Címlapról ajánljuk
Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

A bankrendszer „veszélyes üzem”, mert a nemzetgazdaság egésze ki van téve a működésének. Ilyen alapon, még ha szokatlan is egy gazdasági minisztertől, de Nagy Mártonnak is „joga van” elemezni a bankrendszer működését – mondta Palkó István, a Portfolio elemzője az InfoRádióban.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×