Infostart.hu
eur:
360.5
usd:
309.61
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Nyitókép: Pixabay

Megszólalt a cseh belügyminszter az ukrajnai bűnözőkről

Bár a Csehországban élő külföldi állampolgárok száma az utóbbi időben jelentősen megnőtt, az általuk elkövetett bűncselekmények aránya az országos statisztikákban gyakorlatilag nem emelkedett - jelentette ki Vít Rakusan. A cseh kormányfőhelyettes a közléssel azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek szerint az utóbbi hetekben Csehországban több súlyos bűncselekmény elkövetésével is ukrán állampolgárokat gyanúsítottak meg.

Vit Rakusan belügyminiszter a hétvégén a Csehországban élő külföldiek által elkövetett bűncselekményekről beszélt. A tárcavezető az utóbbi hetekben elkövetett súlyos bűnesetekre reagált, melyek elkövetésével ukrán állampolgárokat gyanúsítanak. A prágai sajtó szerint például az elmúlt héten a nyugat-csehországi Plzen városában egy 18 éves ukrán fiú megerőszakolt egy 15 éves cseh lányt, majd megpróbálta meggyilkolni.

Martin Vondrásek cseh rendőrfőkapitány újságíróknak elmondta, hogy a tettest néhány órán belül elfogták, és bíróság elé állítják. Egy másik eset szombaton történt a fővárosban, ahol egy fiatalkorú ukrán próbált megerőszakolni egy cseh lányt. A tettest szintén letartóztatta a rendőrség.

Bár a rendőrség az elkövetők nemzetiségét soha nem közli, a prágai sajtó most ukránokról ír.

Korábban több konfliktus volt az ukránok és a romák között is, amelyek például roma tüntetésekhez vezettek Brnóban és több észak-csehországi városban. A cseh belügyminiszter elismerte, hogy ezek a bűncselekmények nyugtalanságot keltettek a társadalomban, de hangsúlyozta: meggyőződése, hogy egyéni tettekről van szó, és a kollektív bűnösség elvét el kell utasítani. "Bűncselekmények esetében nem létezik kollektív bűnösség. Minden bűncselekményt egyenként kivizsgálunk és a tetteseket megbüntetjük. Célunk, hogy Csehországban mindenki biztonságban érezze magát" – hangsúlyozta Vit Rakusan.

A belügyminiszter ugyanakkor azt is elmondta, hogy bár a Csehországban élő külföldi állampolgárok száma az utóbbi időben jelentősen megnőtt, az általuk elkövetett bűncselekmények aránya az országos statisztikákban gyakorlatilag nem emelkedett meg. A belügyi statisztika szerint a pandémiát megelőző utolsó évben, vagyis 2019-ben a lakosság 6 százalékát kitevő külföldiek a bűncselekmények 8 százalékának elkövetésében vettek részt. Ma a külföldi állampolgárok a cseh lakosság 10-11 százalékát teszik ki. A belügyminiszter szerint a bevándorlók számának növekedési arányát figyelembe véve ma már a bűncselekmények mintegy 20 százalékát is külföldieknek kellene elkövetniük, ez az arány azonban nem ekvivalens, hiszen a valóságban

ez a szám csak 11 és fél százalékon áll.

A hétvégén Csehországban egyébként volt egy magyar vonatkozású rendőrségi hír is. Egy ismeretlen elkövető ellen indított eljárást ugyanis a cseh rendőrség, mert a hétvégén a dél-morvaországi D1-es autópálya Prága felé vezető oldalán elhagyta az általa vezetett magyar rendszámú teherkocsit és elmenekült a helyszínről.

A rendőrök felszólították az autópályán közlekedő tehergépjármű vezetőjét, hogy kövesse őket a közeli parkolóba. A sofőr a felszólításnak eleget tett, de a rutinellenőrzésre már nem került sor, mert néhány méter megtétele után félreállt az autóval, kiugrott és futva elmenekült a helyszínről. A belügyminisztérium úgy tájékoztatott, hogy az elhagyott magyar rendszámú teherautóban a rendőrség 62 külföldi állampolgárt talált. Őket azonosítás és kihallgatás céljából rendőrautókkal szállították el a helyszínről. Az elmenekült embercsempész után pedig megkezdték a nyomozást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×