Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Nyitókép: Pixabay

54 évbe telt, de megszerezte bölcsészdiplomáját egy férfi

A 71 éves hallgató egy vancouveri egyetemen jutott hozzá diplomájához: igaz, közben egy másik területen sikeres karriert futott be.

A beiratkozás és a diploma kézhez vétele közt eltelt 54 év Guiness-rekordot is jelent: Arthur Ross a University of British Columbián szerezte meg a papírt - írja a BBC.

Az előző csúcstartó, Robert FP Cronini 52 év alatt végezte el a biológia szakot a Princetonon: még 1948-ban iratkozott be, és az ezredfordulóra teljesített minden követelményt, ami a diplomához kell.

Rosst elmondása szerint nem nagyon motiválja, hogy rekordját hitelesíttesse, számára az a tudás a fontos, amit tanulmányai során megszerzett. Tudásszomja hajtotta, hogy ennyi év után befejezze tanulmányait, melyeket 1969-ben kezdett meg. A Beatles ekkor adta ki Abbey Road-albumát, és ekkor lépett először ember a holdra. Nem nagyon tudta, mi érdekli,a mikor kikerült a középiskolából, ahol színészettel is foglalkozott.

Két év elteltével inkább ebbe az irányba indult el: Montrealba költözött, ahol színészetet tanult, el is végzett egy iskolát, ám később rájött, mégsem ez az ő világa. Úgy döntött, ügyvéd lesz - ahogyan ő fogalmaz, ekkoriban azok, akik nem tudták, mit kezdjenek magukkal, beálltak joghallgatónak. Ekkor egy évre visszatért még bölcsésztanulmányaihoz, erre ugyanis szükség volt ahhoz, hogy utána jogot hallgathasson, majd Torontóban szerzett ügyvédi diplomát, és 35 éven át praktizált sikerrel jogászként.

Amikor azonban 2016-ban nyugdíjba ment, nem hagyta nyugodni a félbehagyott bölcsésztanulmányok gondolata. Úgy döntött, visszatér az iskolapadba: a saját ütemében vette fel a kurzusokat, végül a történelem mellett horgonyzott le.

Sok dolog változott ugyanakkor azóta, hogy utoljára az egyetem hallgatója volt. Az intézmény mérete megnőtt, neki nem kellett már tandíjat fizetnie, mivel nyugdíjas, és a technológia is sokat haladt előre. Ez sokat segítette neki, mivel a koronavírus-pandémia ideje alatt online tudta folytatni tanulmányait. Hat éven át tanult, majd átvehette diplomáját. A nagy eseményre családtagjai ugyanúgy elmentek, mint ahogyan ő részt vett gyermekei diplomaátadóin. Hogy tanul-e még, egyelőre nem döntötte el, bár lányai biztatják erre.

Címlapról ajánljuk
Kézi, vizi, hoki – 2025: siker siker hátán

Kézi, vizi, hoki – 2025: siker siker hátán

A vízilabdázók csalódottak a két világbajnoki ezüstérem miatt, a kézilabdázók örülnek, hogy a világ nyolc legjobb válogatottja közé kerültek, míg a hokisok történetükben először megőrizték élvonalbeli tagságukat. Mindenkinél mást jelent a siker, de a két magyar Bajnokok Ligája-győzelmet nem kell magyarázni. Ilyen volt 2025 a magyar sikercsapatsportokban.

Pusztító, ahogy a Temu meghódította a magyar piacot

A magyar e-kereskedelmi forgalom meghatározó szereplőjévé vált a kínai központú Temu, amely a belföldi rendelések tizedét tudhatja magáénak. A platform népszerűségét azonban jelentősen befolyásolhatják az Európai Unió tervezett vámszabályozási módosításai.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 25. 07:45
×
×
×
×