Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
London, 2018. július 9.Dominic Raab, az önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős brit minisztérium korábbi államtitkára elhagyja a brit kormányfői rezidenciát, a Downing Street 10-et, ahol Theresa May brit miniszterelnök kinevezte őt a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító brit minisztérium (DExEU) élére 2018. július 9-én. Raab elődje, David Davis ugyanezen a napon jelentette be lemondását, indoklása szerint azért, mert a kormány Brexit-politikája miatt mind kevésbé látja valószínűnek a brit EU-tagságról két éve tartott népszavazás döntésének maradéktalan végrehajtását. (MTI/AP/Matt Dunham)
Nyitókép: MTI/AP/Matt Dunham

Lemondott a brit kormányfő helyettese

Ellene számos panasz érkezett a munkatársaival szembeni zaklató bánásmódja miatt.

Raab az igazságügy-miniszteri tisztséget is betöltötte Rishi Sunak miniszterelnök konzervatív párti kormányában.

Lemondásának közvetlen előzményeként vizsgálati jelentés készült azokról a régóta hallható vádakról, amelyek szerint Raab erőszakos, összeférhetetlen magatartást tanúsított kormányzati kollégáival szemben.

A jelentést csütörtökön kapta meg Rishi Sunak, és általános volt az a várakozás, hogy a kormányfő meneszti helyettesét, aki régi és szoros politikai szövetségese.

Dominic Raab azonban Sunak döntését megelőzve pénteken levélben tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy távozik kormányzati tisztségeiből.

Raab - aki korábban a Brexit-folyamat irányításáért felelős minisztérium élén állt, majd a külügyminiszteri tisztséget is betöltötte - Sunaknak írt levelében hangsúlyozta: az öthavi vizsgálat megállapításait összegző jelentés két eset kivételével az ellene felhozott vádak mindegyikét semmisnek nyilvánította, és a fennmaradó két panaszügyben tett elmarasztaló megállapítás is "elhibázott".

A konzervatív politikus ellen 24 egykori munkatársa részéről érkezett hivatalos panasz,

és a vizsgálat nyolc konkrét esetre terjedt ki.

Raab a magatartásával kapcsolatban megfogalmazott vádakról azt írta: a minisztereknek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy "közvetlen felügyeletet gyakoroljanak" vezető beosztású munkatársaik felett a brit nép nevében folytatott kritikus jelentőségű tárgyalások során, másképp ugyanis elvész a miniszteri felelősségvállalás demokratikus és alkotmányos alapelve.

A volt miniszterelnök-helyettes szerint a minisztereknek lehetőséget kell adni arra is, hogy "kritikai visszajelzéseket" adjanak vezető beosztású munkatársaiknak a választók által elvárt színvonal biztosítása érdekében.

Raab szerint a vizsgálat veszélyes precedenst teremtett, mivel alacsonyra helyezte azt a küszöböt, amely felett már zaklatásnak lehet minősíteni a vezetői magatartást, és ez csak bátorítja azokat, akik hamis vádakat fogalmaznak meg a kabinettagokkal szemben.

A 49 esztendős Dominic Raab nem először lép ki önként a brit kormányból. Theresa May miniszterelnöksége idején, 2018 novemberében a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító minisztérium (DExEU) éléről távozott azzal az indokkal, hogy nem tudja "jó lelkiismerettel" támogatni a Brexit feltételrendszeréről szóló, a kormány által akkoriban jóváhagyott megállapodás-tervezetet, elsősorban azért, mert véleménye szerint a tervezet Észak-Írországra vonatkozó szabályozási javaslatai veszélyeztetik az Egyesült Királyság integritását.

A Brexit-megállapodás Észak-Írországra vonatkozó előírásai - amelyek a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti kereskedelem ellenőrzését írják elő az EU egységes belső piacának védelme érdekében - azóta is folyamatos és súlyos viták tárgyát képezik London és az észak-írországi koronahű protestáns pártok között.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 21:40
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×