Infostart.hu
eur:
358.94
usd:
309.06
bux:
130632.44
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke egy észak-koreai rakétatüzérségi egység lőgyakorlatát felügyeli egy meg nem nevezett támaszponton 2019. május 9-én. Az állami média szerint különféle nagy hatótávolságú csapásmérő eszközöket vetettek be a gyakorlaton.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE

Újabb országnak adhatja el fegyvereit Észak-Korea

Burkina Faso helyreállította diplomáciai kapcsolatait Észak-Koreával, és számít a katonai együttműködésre.

Olivia Rouamba, a nyugat-afrikai ország katonai kormányának külügyminisztere a lépést bejelentve úgy fogalmazott, hogy "a döntés példaértékű kétoldalú együttműködést tesz lehetővé több területen".

A tárcavezető - akit az Anadolu török hírügynökség idézett- utalt rá, hogy az együttműködést elsősorban a katonai felszerelések, a bányászat az egészségügy, a mezőgazdaság és a kutatások területén képzelik el.

A Burkina Fasó-i minisztertanács azt közölte, hogy Csae Hui Csol észak-koreai nagykövet már átnyújtotta megbízólevelét, és a burkinai kormány hivatalosan is jóváhagyta akkreditációját szenegáli székhellyel.

Ouagadougou 2017-ben függesztette fel kapcsolatait Phenjannal az ENSZ BT - Észak-Korea atomfegyver-programjával kapcsolatos - szankciós döntésével összhangban.

Rouamba emlékeztetett rá, hogy a két ország korábban kiváló kapcsolatokat ápolt, és Észak-Korea "kiváltságos partnernek számított az 1983. augusztusi forradalom időszakában".

A volt francia gyarmaton tavaly október óta kormányzó junta januárban távozásra szólította fel a francia különleges erőket, mondván, hogy saját fegyveres erői elegendők az ország biztonságának szavatolásához. A katonák februárban el is hagyták bázisukat.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter súlyos kijelentést tett Ukrajna EU-csatlakozásáról

Előbb a nyugat-balkáni államokat kell felvenni, Ukrajna legkorábban jó tíz év múlva csatlakozhat az Európai Unióhoz, és Magyarországon előtte népszavazást kell rendezni erről – mondta Magyar Péter miniszterelnök egy interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Újabb szereplőt rángatna a frontra Putyin, egyre jobban fájnak Moszkvának az ukrán drónok - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Újabb szereplőt rángatna a frontra Putyin, egyre jobban fájnak Moszkvának az ukrán drónok - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Ismét feszültebbé vált a viszony Fehéroroszország és Európa között: Minszk Oroszországgal közösen gyakorolta az atomrakéták bevetését, kihúzva a gyufát Ukrajnánál és a NATO-nál is. Aljaxandr Lukasenka a gyakorlat után jelentette: egyébként szívesen egyeztetne Zelenszkij elnökkel is. Ezzel párhuzamosan úgy néz ki, hogy az ukrán dróngyártás kezd átlépni egy kritikus - és az oroszoknak egyre jobban fájó - szintet. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×