Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
325.31
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
24 February 2022, Rhineland-Palatinate, Ramstein-Miesenbach: The symbol of Ramstein Air Base of the U.S. Air Force. Russian troops have begun their attack on Ukraine. Photo: Oliver Dietze/dpa (Photo by Oliver Dietze/picture alliance via Getty Images)
Nyitókép: Oliver Dietze/picture alliance via Getty Images

Szakértő: fordulat állhat be az Ukrajnának szánt fegyverszállításokban

Nagy-Britannia mellett Lengyelország és Finnország is bejelentette, hogy nyugati gyártmányú harckocsikat küldene Ukrajnának. A tényleges fegyverszállításokról a védelmi miniszterek január 20-án, a ramsteini katonai bázison fognak tárgyalni – ismertette a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Csiki Varga Tamás kiemelte: a fegyverszállítások intenzitásában fordulatot hozhat a német védelmi miniszter hétfői lemondása is.

Csiki Varga Tamás szerint nyugodtan kijelenthető, hogy a január 20-i ramsteini NATO-találkozó készíti elő a páncélozott nehézfegyvereknek az átadását Ukrajna számára. Ramsteinben ugyanis rendszerint azzal a céllal gyűlnek össze a védelmi miniszterek, hogy koordinálják a Kijevnek nyújtandó katonai támogatást – tette hozzá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa.

A szakértő elmondása alapján a tagállamok által belebegtetett, komoly kapacitást képviselő, elsősorban védelmi jellegű fegyverek

minőségi ugrást jelenthetnek Ukrajnának a tavasszal várható esetleges újabb orosz offenzíva előtt.

Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy akkor továbbra is csak védelmű jellegű fegyverekről van-e szó, Csiki Varga Tamás jelezte: egy harckocsi, vagy páncélozott harcjármű esetében nehéz megmondani, hogy támadó vagy védelmi jellegű fegyverzet. Akár támadásra is használható, hiszen komoly védettsége, nagy tűzereje és viszonylag jó mozgóképessége van, de a nyugati narratíva alapvetően az – a tavalyi év tavaszától, amikor az első ukrán igények megfogalmazódtak –, hogy kizárólag védelmi célra adnak át fegyvereket, illetve a szóban forgó eszközöket azért késeltetik, mert ilyen komoly nagyságrendű eszközökre nem volt akkor megítélésük szerint szükség.

A német védelmi miniszter hétfői lemondását illetően, ami esetlegesen felgyorsíthatja a német kormány döntéshozatalát, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa emlékeztetett: a közelmúltban is nagyon ellentmondásos hírek érkeztek a Bundeswehr részéről, helyesebben a német katonai képességek oldaláról: január elején bejelentették, hogy 40 darab Marder gyalogsági páncélozott harcjárművet adnak át Ukrajnának, majd néhány nappal később egy hadgyakorlaton az összes ilyen típusú jármű lerobbant, ami nagy negatív visszhangot váltott ki, hogy tulajdonképpen akkor a Bundeswehr milyen átadható képességei lehetnek.

Mindez ráépült arra a múlt évben tapasztalt német teljesítményre, hogy

voltak ugyan bejelentések nagy vonakodva, de amikor a teljesítésre került volna sor, általában különböző hiányosságokra derült fény,

ami igencsak megrendítette a bizalmat, elsősorban Christine Lambrecht személyével kapcsolatban – magyarázta Csiki Varga Tamás.

Az utolsó csepp a botrányosra sikerült szilveszteri üzenete volt a tárcavezetőnek, amiben az ukrajnai összecsapásokra utalva „Európa szívében dúló háborúról” elmélkedett, miközben mögötte hangos tűzijátékkal szórakoztak a berliniek. A fentiek alapján tehát hónapok óta gyengül már Lambrecht pozíciója, lemondása pedig lehet egyfajta indikatív döntésnek is tekinthető, de így Németország most lepénykényszerbe van, hiszen csütörtökig egy döntési pozícióba kerülő védelmi minisztert kellene kinevezni – tette hozzá Csiki Varga Tamás, aki elképzelhetőnek tartja, hogy az eddigi hibák gyors kijavítását és a cselekvést fogják várni és vállalni.

Ezzel egyidejűleg közös hadgyakorlatba kezdett az orosz és fehérorosz haderő, amit – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa szerint – mindenképp érdemes bizonyos fenntartásokkal kezelni,

  • egyik oldalról azért, mert a tavalyi háború kezdeti nyitánya is alapvetően az a narratíva volt, hogy Oroszország csak gyakorlatozik a térségben, ami idén ugyanígy állhat,
  • másrészről viszont a fehérorosz haderő képességeit illetően nagyon komoly kételyek vannak, nem beszélve a politikai szándékról, hogy Lukasenka elnök valóban az aktív támadó műveletekbe is be szeretne-e szállni.

Tehát nehéz megítélni, hogy a közös hadgyakorlatnak lesz-e kifejezetten hadműveleti jelentősége, bár a nyugati elemzők egyelőre nem látnak erre nagy esélyt – ismételte meg. Az ukrán védelmi erők figyelmét mindenesetre megosztja, és kénytelenek a keleti frontról erőket elvonni, hiszen nem lehet azt, hogy az érintett határszakaszt és a fővárost védtelenül hagyják – jegyezte meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Budapest I. kerületében változnak a közösségi együttélés szabályai: a kutyát sétáltató gazdáknak ezentúl az ürülék felszedésére alkalmas eszközt és a kutyavizelet feltakarításához, hígításához elegendő vizet is maguknál kell tartaniuk. A részletekről Böröcz László polgármestert kérdezte az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×