Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök beszél az auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadulásának 75. évfordulójára szervezett Holokauszt Világfórumon a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet és Emlékmúzeumban 2020. január 23-án
Nyitókép: MTI/EPA/AFP/Emmanuel Dunand

Megváltoztatják egy fontos minisztérium nevét

Izraelben megszületett az első koalíciós egyezmény a Benjámin Netanjahu miniszterelnök-jelölt vezette Likud és a Zsidó Erő (Ocma Jehudit) nevű jobboldali ultranacionalista párt között. - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.

A megállapodás szerint megváltoztatják a belbiztonsági tárca nevét Nemzeti Biztonság Minisztériumára, és az eddiginél nagyobb hatalmat is biztosítanak a rendőrség munkáját felügyelő minisztériumnak, amelynek az élére Itamár Bengvir, a Zsidó Erő vezetője kerül - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.

Bengvir ellen korábban 53 alkalommal nyújtott be vádiratot az ügyészség. Ebből nyolc alkalommal elítélték garázdaság, rendőri munka akadályozása,

rasszizmusra való uszítás miatt,

valamint két ítélet született terrorszervezet propagandaanyagának birtoklása és másik kettő terrorszervezet támogatása miatt.

Megváltozik a periférikus területek fejlesztéséért felelős központi intézmény neve is Galilea és Negev ügyeinek minisztériumáról Negev, Galilea és a Nemzeti Erő minisztériumára, és ezt a Zsidó Erő második embere, Jichák Vasszerlauf fogja vezetni.

Amichai Elijahu örökségügyi miniszter lesz, s a Zsidó Erőé lesz a gazdasági miniszterhelyettesi szék is, melybe Almog Kohen ülhet majd, továbbá a kneszet belbiztonsági bizottságának elnöki posztja, melyet Cvika Vogel kap meg, Limor Szon Har-Melech pedig a gázjogdíj-bizottság elnöke lesz rendszeres váltásban egy másik politikussal.

A keleti ultraortodoxok Sasz nevű pártja is igényt tartott Negev, Galilea és a Periféria Minisztériumára, ezért arról leválasztották a periférikus térségek ügyeit, s azt külön nekik szánják a - várakozások szerint már vasárnap - velük is megszülető egyezményben.

A hírek szerint Netanjahu már vasárnap alá szeretné írni a megállapodást a Sasszal, majd az askenázi ultraortodoxok Tóra pártjával, hogy ezzel elszigetelje és utolsónak hagyja a Vallásos Cionistákat vezető Becalel Szmotricsot, akivel még több vitás kérdésük is nyitva áll.

A november elsején tartott parlamenti választásokon a Netanjahut támogató jobboldali vallásos tömb 64-et nyert meg a kneszet 120 képviselői helyéből, és a köztársasági elnök a Likud párt elnökét kérte fel kormányalakításra.

A kormányfőjelöltnek az izraeli törvények szerint 28 nap áll rendelkezésre a kabinet megalakítására, amit Jichák Hercog államfő meghosszabbíthat újabb 14 nappal. Választási programjában Netanjahu "tisztán" jobboldali kormány megalakítását ígérte azokkal a pártokkal, amelyek az elmúlt három év öt választásán folyamatosan támogatták.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×