Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: Glasshouse Images/Getty Images

Magánrepülőgépekkel csempésztek migránsokat

Öt embert állítottak elő, a feltételezések szerint öt különböző európai városba csempésztek migránsokat - közölte az Eurojust.

Migránsok illegális szállítására magánrepülőgépeket használt az az embercsempészettel foglalkozó bűnözői csoport, melynek öt tagját a hét közepén fogták el Belgiumban és Olaszországban - közölte az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség (Eurojust).

Az Eurojust tájékoztatása szerint az embercsempészet mellett okirathamisítással és pénzmosással is foglalkozó szervezett bűnözői csoport előállított tagjai fejenként akár 20 ezer eurót (mintegy 8 millió forint) is elkértek azért, hogy Törökországból valamely európai uniós tagországba szállítsák a migránsokat.

A főként iraki és kurd származású, iráni állampolgárságú migránsok hamis diplomata-útlevéllel szálltak fel a magánrepülőgépekre, az utazások hivatalosan bejelentett,

Karib-térségbeli célpontjait azonban soha nem érték el. Helyettük különböző európai repülőtereken, köztük Ausztriában, Franciaországban és Németországban szálltak le.

A migránsok, miután elhagyták a repülőgépet, eldobták hamis útleveleiket, és menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be az adott országban.

Feltételezések szerint a bűnözői csoport tagjai 2020 októbere és decembere között legalább ötször csempésztek migránsokat öt különböző európai városba.

A szeptember 13-i akciónapon a bűnözői csoport tagjai közül kettőt Belgiumban és hármat Olaszországban állítottak elő. Két repülőgépet lefoglaltak, 80 ezer euró (mintegy 32 millió forint) készpénzt, egy csúcskategóriás autót, elektronikus berendezéseket és a személyi okmányok hamisítására szolgáló berendezéseket, köztük üres műanyag kártyákat, kártyanyomtatókat, bélyegzőket és hologramokat foglaltak le. Emellett egy olaszországi bankszámlát befagyasztottak, amelyen a bűnözők 173 ezer eurót (mintegy 69 millió forint) tároltak.

Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős ügynökség, az Eurojust által támogatott műveletben Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Államok illetékes hatóságai vettek részt.

Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Ki sem fizették még a helyreállítási alap pénzeit, már tömeges visszaélésekre gyanakodnak

Ki sem fizették még a helyreállítási alap pénzeit, már tömeges visszaélésekre gyanakodnak

Az Európai Unió 650 milliárd eurós helyreállítási alapja a lezárásához közeledik, miközben az ellenőrzési rendszer több eleme csak a kifizetések megindulása után állt fel, ez pedig megnövelte a visszaélési kockázatokat – állítja az Európai Számvevőszék friss különjelentése. Az auditorok felróják a késve kiépített kontrollrendszereket, nem egységes adatbányászati gyakorlatokat és egymásnak nem teljesen megfelelő jelentési számokat, ami a program végjátékában különösen kockázatossá teszi a rendszert. A tét túlmutat az RRF-en: ha a következő uniós költségvetésben szélesebb körben is teljesítményalapú finanszírozás jön, a mostani tapasztalatok precedenst teremtenek az uniós pénzek jövőbeli ellenőrzésére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×