Infostart.hu
eur:
379.82
usd:
322.52
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Fasimon Sándor, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a fővárosban a Szentendrei úti Agip-kútnál 2016. augusztus 1-jén, ahol sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Mol-csoport lezárta az olasz Eni magyar leányvállalatának megvásárlását, ezáltal újabb 173 Agip márkanév alatt üzemeltetett töltőállomás került a Molhoz.
Nyitókép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Lemondott az INA vezetője a visszaélési ügy miatt

Fasimon Sándor közölte: annak ellenére ajánlotta fel távozását, hogy nem vett részt a korrupciós ügyben.

Annak ellenére, hogy Fasimon Sándor, az INA horvát olajipari vállalat igazgatótanácsának elnöke nem vett részt a közelmúltban nyilvánosságra került gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélésekben, felajánlotta lemondását az igazgatótanács éléről – közölte a cég.

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) a rendőrséggel közösen indított akcióban augusztus 27-én öt embert tartóztatott le gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt, köztük Damir Skugort, az INA földgázkereskedelmi ágazatának igazgatóját. A vádak szerint valamivel több mint egymilliárd kunával (54 milliárd forint) károsították meg a horvát olajvállalatot, kihasználva a globális válságot és a gáz árának folyamatos világpiaci növekedését.

Fasimon Sándor a közlemény szerint elmondta:

teljesen megdöbbentette, amikor értesült Skugor és társai tetteiről.

Az elmúlt tíz év során az INA nagyon hosszú utat tett meg, és a csőd széléről érte el a pénzügyi stabilitást, valamint folyamatban van az ország történetének legnagyobb ipari beruházása is, a fiumei késleltetett kokszoló felépítése - hangsúlyozta.

Szavai szerint Skugor tettei aljasak. "Ez nem az INA, ez nem mi vagyunk" - hangsúlyozta.

Hozzátette: "büszke vagyok az elmúlt évtizedben elért közös eredményeinkre, és annak ellenére, hogy semmi közöm nem volt Skugor bűntetteihez vagy bármilyen más jogsértéshez, felelős cégvezetőként az INA erkölcsi felelősségét nekem kell viselnem. Ezért most az a helyes, hogy felajánlom a lemondásomat."

A közlemény szerint a működés folyamatosságának biztosítása érdekében Fasimon Sándor továbbra is betölti az INA igazgatótanácsának elnöki posztját utódja kinevezéséig.

A korrupciós ügy miatt a horvát kormány az INA teljes igazgatótanácsának menesztését kérte. Ezt Davor Filipovic horvát gazdasági és energiaügyi miniszter jelentette be kedden. A tárcavezető szerda délután találkozott a Mol Nyrt. vezetőivel Zágrábban.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát állam tulajdona.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×