Csak idő kérdése, hogy Lengyelország megkapja a helyreállítási terv uniós forrásait. Ezt a lengyel miniszterelnök hangoztatta szerdai sajtóértekezletén. A kormánypárt PiS szóvivője sokkal élesebben fogalmazva kijelentette: nem engedik be az uniót olyan területekre, ahol nincs hatásköre.
Morawiecki aláhúzta: az uniós pénzeket "egységként" szemléli, elsősorban a strukturális, a kohéziós alapok, valamint a közös agrárpolitika eszközei érdeklik, mert ezek "ötszörösét teszik ki" a lengyel helyreállítási tervnek.
Lengyelország "nem fog elveszíteni semmilyen pénzt", a helyreállítási alap eszközeinek folyósítása is "csak idő kérdése". Hozzátette: az Európai Unióval együtt "ki kell dolgozni megfelelő mechanizmusokat, ezt remélhetőleg az Európai Bizottság is érti". Mint fogalmazott, "ami az eszközök lehívásának időpontját illeti, legfeljebb még egy kicsit vitatkozni kell az EU-val".
Elmondása szerint
a helyreállítási tervben foglalt projektek megvalósítását már el is indították, felhasználva a korábban a kormánya által előkészített más pénzügyi, ezen belül hiteleszközöket.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Dziennik Gazeta Prawna lengyel gazdasági napilapnak július végén adott interjúban kijelentette: Varsó még nem teljesítette a koronavírus-járvány utáni helyreállításra szánt európai uniós források kifizetéséhez támasztott feltételeket.
A brüsszeli bizottság június elején hagyta jóvá a 23,9 milliárd euró értékű vissza nem térítendő támogatást és a 11,5 milliárd eurós kölcsön lehívását lehetővé tevő lengyel helyreállítási tervet, ennek eszközeinek kifizetését viszont a tervben foglalt szükséges feltételek - úgynevezett mérföldkövek - teljesítéséhez köti. Az első mérföldkövek teljesítését viszont Varsó és Brüsszel jelenleg eltérően értelmezi.
KezdőlapKülföldMateusz Morawiecki: Varsó nem fog elveszíteni semmilyen uniós pénzt
Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.
Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Megérkezett a bejelentés az Európai Központi Bank (EKB) idei első kamatdöntéséről, melyben a testület Kormányzótanácsa változatlanul a 2 százalékos szinten hagyta az irányadó betéti rátát. A mai kamatdöntő ülés legfontosabb kérdése azonban nem maga a döntés, hanem az, hogy a közelmúlt eseményei (hirtelen gyengülő dollár és erősödő euró, geopolitikai ellentétek, meglepő növekedési és inflációs adatok) mennyire térítették el az EKB-t a korábban kijelölt monetáris politikai pályáról. Ezen kérdésekre vélhetően Christine Lagarde jegybankelnök sajtótájékoztatója adja meg a válaszokat. Az eseményről ebben a cikkben élőben tudósítunk.
The Conservatives and Lib Dems call for a confidence vote in the prime minister, who is under pressure for making Lord Mandelson US ambassador in 2024.