Infostart.hu
eur:
381.84
usd:
322.12
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Pixabay.com

Ankara: naponta akár három gabonaszállító hajó is elindulhat Ukrajnából

Az első gabona szállító hajó sikeresen kihajózott Odesszából, majd a nemzetközi ellenőrzés után megkapta az áthaladási engedélyt a Boszporuszon. Ezt a török védelmi minisztérium egyik magas rangú tisztségviselője jelentette be.

A 26 ezer tonna kukoricát Libanonba szállító hajó, a Razoni, azt követően tudott kifutni a Fekete-tengerre, hogy Törökország és az ENSZ tető alá hozta a globális élelmiszerválság enyhítésére irányuló megállapodást a háborús felek, Oroszország és Ukrajna között.

Az Isztambul kikötője mellett lehorgonyzott Razonit egy órán keresztül vizsgálta az ukrán, orosz, török és ENSZ-tisztviselőkből álló hatósági delegáció. A mentőmellényt és fehér sisakot viselő, a hajó papírjait és a rakományt is ellenőrző delegációs tagok távozását a Razoni hajókürtje is megerősítette.

Ukrajnai adatok szerint a tavalyi aratásból több mint 20 millió tonna gabona vár elszállításra, amelyre égető szükség van az ázsiai, afrikai és közel-keleti piacon. Ha nem sikerül időben elszállítani az ukrán gabonát, az ENSZ szerint az elmúlt évtizedek legnagyobb globális éhezése következhet be.

A török illetékesek szerint ezután már akár naponta három gabona szállítóhajó is útnak indulhat Ukrajnából.

Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×