Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ, a CDC által 2022. május 21-én közreadott, 1997-ben ismeretlen helyszínen készített kép egy majomhimlővel fertőzött beteg felsőtestéről. 2022 májusának második felében Európa több országában vettek nyilvántartásba majomhimlővel fertőzött embereket. A hólyagos bőrkiütésekkel és lázzal járó, testnedvekkel terjedő fertőzés nyugat-afrikai eredetű, és először 1985-ben azonosították. A betegség közvetlenül terjed emlősállatról emberre, lefolyása vírustörzstől függően változik.
Nyitókép: MTI/AP/CDC

Már két halálos áldozata van a majomhimlőnek Spanyolországban

Már két halálos áldozata van a majomhimlőnek Spanyolországban - derül ki az egészségügyi minisztérium szombati járványjelentéséből.

Az első majomhimlővel fertőzött spanyolországi - egyben európai - beteg halálát pénteken jelentették be, részletek közlése nélkül.

Az egészségügyi minisztérium szombaton sem közölt részleteket a halálos áldozatokról. A spanyol média úgy tudja, hogy az első áldozat Valencia tartományban hunyt el agyvelőgyulladásban, a majomhimlő okozta szövődményben.

Európában ez az első két ismert, majomhimlő okozta haláleset. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) július 23-ai jelentése összesen öt halálesetről tudott, kizárólag Afrikában. Később Brazíliából jelentették egy páciens halálát.

A spanyol minisztériumi jelentés szerint eddig 4298 esetben igazolták a fertőzést a dél-európai országban, és az azonosított 3700 páciens közül 120-an kerültek kórházba. A páciensek 82 százaléka szexuális úton kapta el a majomhimlőt.

A fertőzöttek között 10 hónapos és 88 éves beteg is van. A vírus az ország minden tartományában megjelent, a legnagyobb mértékben Madridban és Katalóniában, 1600 és 1400 diagnosztizált esettel.

A WHO július 23-án jelentette be, hogy a több mint 70 országban megjelent majomhimlő terjedése egészségügyi szempontból immár "rendkívüli helyzetet" eredményezett, amelyet álláspontja szerint emiatt mostantól globális vészhelyzetnek kell tekinteni.

Habár a majomhimlő már évtizedek óta jelen van Közép- és Nyugat-Afrika egyes részein, eddig nem okozott járványt az afrikai földrészen kívül. A hatóságok csak idén májusban figyeltek fel az európai, észak-amerikai és ázsiai fertőzési hullámokra.

Mivel Spanyolország az egyik leginkább érintett ország jelenleg, elsőként kapta meg az uniós Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatóságon (HERA) keresztül az Imvanex nevű, feketehimlő elleni védőoltás 5300 adagját, mert tapasztalatok szerint az oltóanyagot eredményesen alkalmazzák a majomhimlő esetében is.

A központi uniós beszerzésből érkezett a majomhimlő kezelésére használt Tecovirimat nevű vírusellenes készítményből is. Az antivirális szert elsősorban azoknál a betegeknél alkalmazzák, akiknél a kór súlyos tüneteket okoz.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×