Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Donald Trump volt amerikai elnök az America First Policy Intézet America First Agenda Summit című rendezvényén Washingtonban 2022. július 26-án. Trump most először szerepelt a nyilvánosság előtt az amerikai fővárosban azóta, hogy távozott hivatalából.
Nyitókép: MTI/EPA/Shawn Thew

Újraindulásáról is beszélt Donald Trump

Távozása óta először járt hivatalos programon az egykori amerikai elnök.

Újraindulásának lehetőségét is nyitva hagyta a következő amerikai elnökválasztáson beszédében Donald Trump, aki az előző, 2020-as választáson alulmaradt a jelenlegi elnökkel, Joe Bidennel szemben.

Trump Washingtonban, az America First Policy Institute nevű republikánus elemzőközpontban mondott beszédet, amelynek központi eleme egy akcióterv volt "a republikánus elnök részére, aki 2024-ben visszaszerzi a Fehér Házat". A volt elnök ugyanakkor nem mondta ki, hogy újra kíván indulni, csupán feltételesen beszélt róla. Hangsúlyozta, hogy második jelöltségekor jóval több szavazatot szerzett, mint első alkalommal, amikor megnyerte a választást, "és lehet, hogy meg kell tennünk harmadszor is". Hozzátette, hogy hívei hamarosan további részleteket tudhatnak meg erről.

Mindazonáltal azt jelezte előre, hogy a következő választásokon a republikánusok az elnöki poszt mellett megszerzik a többséget a kongresszus mindkét házában.

A 76 éves Trump először járt hivatalos programon Washingtonban azóta, hogy tavaly távozott fehér házi megbízatásából. Most

ismét utalt arra az álláspontjára, hogy az előző elnökválasztás nem tisztességes módon dőlt el, és bírálta a kongresszus választás utáni ostromát vizsgáló bizottságot is,

amely szerinte meg akarja akadályozni, hogy republikánus esélyesként folytassa munkáját.

Élesen bírálta utódját, Joe Bident is, akiről azt mondta, "térdre kényszerítette" az országot. Azt vetette egyebek mellett Biden szemére, hogy számos hibát követett el, és nem teljesít jól olyan területeken, mint az illegális bevándorlás és a bűnözés elleni harc.

A koronavírusos fertőzés miatt karanténban lévő Biden a Twitter internetes közösségi oldalon reagált a beszédre, és egyebek között azt írta:

"aki lázadáspárti, az nem lehet sem rendőrségpárti, sem demokráciapárti, sem Amerika-párti".

Trumppal nagyjából egy időben szólalt fel volt alelnöke, Mike Pence is egy másik washingtoni rendezvényen. Ő azt hangoztatta, hogy ha a következő választáson a republikánusok győzni akarnak, előre kell nézniük, "többet kell tenniük a panaszkodásnál és a kritizálásnál, egységbe kell zárkózniuk egy bátor, derűlátó program körül".

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×