Diplomáciai források és sajtójelentések egybehangzóan valószínűsítik, hogy az ukrán EU-tagsági kérdés kiemelt napirendi pont lesz az uniós állam- és kormányfőinek jövő csütörtökön és pénteken esedékes brüsszeli csúcstalálkozóján, ám tekintettel arra, hogy ezzel kapcsolatban – akár csak a tagjelölti státusz megadásáról is – konszenzussal kell dönteni, egyelőre senki nem tud biztosat mondani a várható végső határozatról.
Amikor a tagországok nagykövetei szerdán nekiültek a kérdésnek, értesülések szerint hamar nyilvánvaló lett, hogy
valamennyi tagállam Ukrajna pártján van, de abban már megoszlottak a vélemények, hogy ennek kinyilvánításához meddig célszerű elmenni egy majdani ukrán uniós tagság kapcsán.
A tét jövő héten amúgy értelemszerűen nem magának a tagsági kilátásoknak az eldöntése, hanem annak elhatározása,
- vajon hivatalos tagjelöltnek minősítsék-e az országot, vagy ezzel várjanak még,
- netán konkrét feltételeket szabjanak hozzá,
- esetleg felkarolják a francia elnök által szorgalmazott, tagságnál lazábba kapcsolódást kilátásba helyező Európai Politikai Közösség megteremtését.
Ez utóbbi révén – francia érvelés szerint – Ukrajna időben hamarabb kötődhetne az eddigieknél szorosabb formában az Unió politikai rendszeréhez, miközben a csatlakozási folyamat zavartalanul haladhatna a maga sokkal lassabb és hosszabb eljárásait követve.
Szépséghibája az ötletnek, hogy ukrán részről eddig valamennyi politikai nyilatkozat a leghatározottabban kizárta, hogy az esetleges Európai Politikai Közösség – és ebben az ukrán részvétel – a Kijev által megcélzott tényleges uniós tagság helyébe léphessen.
A lehetséges opciókkal kapcsolatos tagállami álláspontokról bizonyosan csak annyi tudható, hogy Lengyelország és a balti államok egyértelműen az ukrán csatlakozási folyamat elfogadását és gyorsított kezelését szorgalmazzák. A tagjelöltség kapcsán már eddig is támogatóan szóltak szlovák, olasz ír és görög kormányzati körökből.
Csütörtökön mindezt koronázta meg Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Mario Draghi olasz miniszterelnök közös, demonstratív kijevi látogatása, amelynek végén a három vezető uniós hatalom, továbbá Klaus Iohannis román elnök sajtóértekezletükön maguk is egyértelműen kiálltak a tagjelölti státusz odaítélése mellett.
Sajtójelentések és maguk ukrán politikusok is ugyanakkor elismerik, hogy több-kevesebb határozottsággal
legalább három-négy, esetleg hat tagállam is komolyabb fenntartásokat hangoztat az ukrán tagjelöltség azonnali kinyilvánítása ellen.
Dán és portugál vezetők például – legutóbb António Costa portugál kormányfőnek a keddi Financial Timesban megjelent nyilatkozata keltett feltűnést ez ügyben – inkább arra helyezték eddig a hangsúlyt, hogy (az ukrán félben) „nem szabad megalapozatlan várakozást kelteni” (Costa szavai).
Érvelésük szerint – és ebben eddig egyetérteni látszottak holland, finn, svéd és helyenként spanyol és osztrák kormányzati tényezők is –, ha úgymond „nem lenne” orosz-ukrán háború, akkor Ukrajna tagsági készültsége alapvetően elégtelennek minősülne. Márpedig szerintük nem biztos, hogy bölcs dolog pusztán a háborús helyzet miatt a taggá válással és a tagjelöltséggel kapcsolatos elvárásokon most módosítani.
Ez részint kockázatos precedens lehet a jövőre nézve, részint – még mindig ezen érvelés szerint – a megalapozatlan tagság könnyen több komplikációt vethet fel a meglévő uniós rendszerben, mint amennyi előnyt az adott politikai helyzetben kínálhat.
Ha viszont a tényleges csatlakozási folyamat során – a tárgyalások elkezdése és lefolytatása idején – mindent már a szokásos követelmények alapján csinálnak, akkor éppen a ma még jelentős (EU–ukrán) távolság és különbözőség miatt ennek elhúzódó ideje komoly politikai csalódást és frusztrációt idézhet elő a jelöltek oldalán.
Szakértők szerint a kétféle állaspont között áthidaló megoldás az lehet, amit az utóbbi napokban többen lebegtettek, a „három nagy” csütörtöki kijevi sajtóértekezletén pedig konkrétabb formában is szóba jött. Nevezetesen, hogy
„tagjelöltté” válhat esetleg Ukrajna, de a tárgyalások megkezdéséhez egy sor viszonylag konkrét feltételt is megfogalmaznak majd.
Scholz erről mondta azt, hogy „az EU-tagság elérése világos kritériumokhoz kötődik”, amelyeket „valamennyi tagjelöltnek teljesítenie kell”. Ráadásul a német kancellár – ismert módon egyetértésben a francia elnökkel – azt is szükségét érezte hangsúlyozni, hogy bármilyen újabb tagfelvételhez előbb „az EU-nak is fel kell készítenie magát”, így egyebek között „modernizálnia kell struktúráit és eljárásait”, (amivel egyes értelmezések szerint az uniós döntéshozásban a konszenzusos döntéshozás további visszaszorítására is utalt.)
Általános várakozások szerint mindenesetre a pénteki brüsszeli európai bizottsági vélemény az asztalon lévő három új csatlakozási kérelem kapcsán az lehet, hogy tagjelölti státuszt javasolnak majd Ukrajnának és Moldovának (a „hármak” csütörtökön ez utóbbiról is támogatólag szóltak), viszont egyelőre még nem kínálják ugyanezt fel Grúziának.
A jelöltség mellé
olyan feltételek megfogalmazása várható, mint – Ukrajna esetében – mindenekelőtt a háború lezárulta és békekötés Oroszország és Ukrajna között,
továbbá mindkét új jelölttől elvárás lesz a korrupció elleni fellépés fokozása, valamint a jogállamiság és a demokratikus intézmények és eljárások erősítése.
Azután, hogy mindez elég lesz-e a jövő heti EU-csúcson fentebb jelzett „kétkedőbb” tagországok fenntartásainak az eloszlatására, az továbbra is kérdéses. Márpedig már a jelölt státusz odaítélését is akár
egyetlen tagország különvéleménye is meghiúsíthatja.
Egyébként ennek kapcsán a brüsszeli Politico csütörtöki tudósításában célzott arra, hogy egyes ukrán politikusok részben tartanak a magyar diplomáciától, és konkrétan a magyar miniszterelnöktől is, nem lévén biztosak abban, hogy az utóbbi hetekben gyakran negatívba fordult kommunikáció Budapest és Kijev között mennyiben befolyásolta a magyar álláspontot a leendő ukrán tagjelöltség megítélésében.
Megfigyelők emlékeztetnek, hogy a tagjelölt státusz formailag uniós részről nem kötelez semmire: Észak-Macedónia több, mint 15 év tagjelöltség után sem tudta mindmáig megkezdni a csatlakozási tárgyalást, Törökország pedig 23 évvel a tagjelöltség megkapása után sem jutott messze a vele már megkezdett tárgyalásokon, ahol fejezetek sora vár még megnyitásra. Másfelől viszont, a státusz megszületése többnyire elindítja a folyamatok egyfajta önmozgását, ami alaphelyzetben csak nagyon szélsőséges helyzetben – általában komoly politikai válságot is magával hordozó módon – állítható meg.
És például egy leendő ukrán EU-tagság (főként a „régi” és az északi tagországok körében) továbbra is sokakban kétségeket ébreszt, mindenekelőtt a hagyományos nyugati társadalmi modellektől e vélemények szerint elmaradó belső állapotok miatt (utalással például az oligarchikus piaci állapotokra, a korrupcióra és a szervezett bűnözés jelentős arányára). Szegényebb tagországok szemében számíthat az is, hogy milyen plusz kiadasokkal terhelné meg a mai ukrán gazdaság az unió közös büdzséjét.
Mások olyan lehetséges törésvonalra hívják fel a figyelmet, hogy egy leendő ukrán EU-tagság azt is jelentené, hogy újabb 40 milliós nemzet jelenne meg az uniós döntéshozásban. Ez részint ezzel arányos, észrevehető ukrán megjelenést eredményezne az Európai Parlamentben, részint
az EU-tanácsi döntéshozásban komoly szavazati súllyal növelné a „keleti (tagállami) blokk” érdekérvényesítő erejét,
ami minimum a számukra kedvezőtlen folyamatok megállításához szükséges blokkoló kisebbség elérését sokkal könnyebben lehetővé tenné a számukra. Mindez egyes nyugati megfontolásokban szintén esetleg megjelenhet.