Infostart.hu
eur:
378.55
usd:
321.29
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke, miután pártfőtitkárrá választották az észak-koreai kommunista állampárt, a Koreai Munkapárt nyolcadik kongresszusán Phenjanban 2021. január 11-én.
Nyitókép: MTI/EPA/KCNA

Titokzatos vírus ütötte fel a fejét Észak-Koreában

A koronavírussal és krónikus élelmiszerhiánnyal küzdő országban egy ismeretlen emésztő-szervrendszeri megbetegedés ütötte fel a fejét egy mezőgazdasággal foglalkozó régióban.

A nyugati kikötővárosba, Haejuba küldetett Kim Dzsong-un gyógyszereket, hogy azok segítségével küzdhessenek meg a vírussal. Sem az érintettek számát, sem a betegség mibenlétét nem részletezte a KCNA, az állami hírügynökség – írja a Reuters.

"Kim hangsúlyozta, hogy a járványt a lehető legkorábbi időpontban kell megfékezni a gyanús esetek karanténba helyezésével, mindemellett az eseteket járványügyi vizsgálatokkal és tudományos tesztekkel kell megerősíteni" – közölte a KCNA.

Tífusz vagy kolera lehet a kór

A két Korea közti kapcsolatokkal foglalkozó Dél-Koreai Újraegyesítési Minisztérium azt közölte, a kormány figyeli a megbetegedéseket: gyanújuk szerint tífusz vagy kolera lehet a betegség, amely az Észak-Koreát hivatalos adatok szerint most először elérő koronavírus-kitörés idején következik be. Dél-koreai jelentések szerint a víz útján terjedő betegségek, mint a tífusz, már koronavírus-kitörés előtt is elterjedtek voltak északon.

"Az olyan bélbetegségek, mint

a tífusz és a vérhas nem különösebben újak Észak-Koreában,

de ami aggasztó, hogy ez egy olyan időszakban történik, amikor az ország koronavírussal küzd" – mondta Shin Young-jeon professzor a szöuli Hanyang Egyetem orvosi főiskolájáról.

Dél-Korea kész együttműködni Északkal a járvány leküzdésében, de Phenjan továbbra sem reagál a párbeszédre vonatkozó ajánlatokra, beleértve Szöul korábbi ajánlatát koronavírus elleni vakcinák biztosítására – mondta az egyesítési minisztérium egy másik tisztviselője.

Dél-Hvanghae tartomány, ahol Haeju található, Észak-Korea kulcsfontosságú mezőgazdasági régiója, ami aggodalmat kelt az ország amúgy is súlyos élelmiszerhiányára gyakorolt lehetséges hatásokkal kapcsolatban. A megbetegedések terményekkel valószínűleg nem terjednek: a kulcs a vízfertőtlenítés.

A Covid-helyzet sem lehet túl jó

Észak-Korea csütörtökön 26 010 újabb lázas tüneteket mutató emberről számolt be, így az április vége óta országszerte regisztrált lázas betegek száma megközelíti a 4,56 milliót. A járványhoz kapcsolódó halálesetek száma 73-ra emelkedett. Szakértők egyetértenek abban, hogy

a valós szám ennél jóval magasabb lehet.

Észak szerint a koronavírus-hullám a lecsengés jeleit mutatja az országban, de az Egészségügyi Világszervezet e hónap elején kétségbe vonta Phenjan állításait, és úgy vélte, hogy a helyzet egyre rosszabb lehet.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Négy évvel ezelőtt, 2022 február 24-én az orosz hadsereg több irányból is benyomult Ukrajnába. A hivatalosan különleges katonai műveleteknek nevezett akció azonban váratlanul heves ellenállásba ütközött, és idővel borzasztó áldozatokat követelő felőrlő háborúvá alakult át, amelynek a végét még mindig nem látni – íme a négy éve tartó háború eddigi kulcspillanatai!

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×