eur:
410.96
usd:
392.3
bux:
79229.24
2024. november 22. péntek Cecília
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Bizottság elmúlt két évben elért eredményeiről és politikájáról tartott vitán az Európai Parlament ülésén Strasbourgban 2022. április 5-én.

Nem egyszerű az Európai Bizottságot lemondatni, de nem is lehetetlen

Hamar híre terjedt a nemzetközi sajtóban, hogy az EP liberális frakciójának három tagja aláírásgyűjtést kezdett, hogy bizalmatlansági indítványt terjeszthessenek be a bizottság ellen, amiért kész elengedni a Lengyelországnak járó, eddig visszatartott közösségi forrásokat. Az EP még sohasem mondatott le bizottságot, de a fenyegetés hatására egy egyszer már önként lemondott.

A tényekkel kezdve: bár a hír bombasztikusnak tűnik, a tényleges helyzet egyelőre távol áll a közeli lemondatástól. Főként, hogy maguk a kezdeményezők – Guy Verhofstadt (belga) és Sophie in ’t Veld (holland), az EP liberális frakció társelnökei, valamint Luis Garicano (spanyol) frakciótag – arra az esetre ígérték indítványuk beterjesztését, ha a brüsszeli testület konkrétan megkezdi a helyreállítási alapból esedékes „lengyel hányad” (összesen 36 milliárd euró) kifizetését Varsónak.

Márpedig ehhez még az is kell, hogy a tagországok pénzügyminiszteri tanácsa is helyben hagyja a bizottsági döntést, amire jó eséllyel leghamarabb júliusban kerülhet csak sor.

Maga a kezdeményezés amúgy nem teljesen váratlan: Sophie in ’t Veld már tavaly több sajtónyilatkozatában arról beszélt, hogy amennyiben a bizottság haladéktalanul nem kezdi meg az új, jogállamisági feltételekhez kötött „költségvetésvédelmi jogszabály” alkalmazását, akkor

részint panaszt kell tenni az Európai Bíróságnál (ez végül megtörtént), részint szélsőséges esetben a testület európai parlamenti lemondatása sem kizárt.

Akkor ugyan a holland képviselő még úgy fogalmazott, hogy ez utóbbi „kevéssé valószínű” kimenetel, de a jelek szerint az az új helyzet, hogy a bizottság végül elviekben hajlandó volt zöld jelzést adni a több mint egy éve beterjesztett és azóta „jegelt” lengyel helyreállítási program elfogadásához, (anélkül, hogy – még mindig In ’t Veld szerint – Varsó az előzetes feltételeket maradéktalanul teljesített volna), véleményük módosítására késztette az aláírásgyűjtést elindító liberális képviselőket.

Más kérdés, hogy ahhoz, hogy a kezdeményezésből egyáltalán legyen valami, a szervezőknek még további legalább 68 képviselőtársuk aláírását be kell gyűjteniük, ami nem lehetetlen, de nem is jön olyan könnyen össze. Főként, hogy a két legnagyobb frakció közül a balközép szocialisták-reformerek vezetője, Iratxe García Pérez (spanyol) máris a leghatározottabban elvetette (sőt, a jelen háborús, válsághelyzetben EU-t megosztó kártékony akciónak nevezte) a felvetést, és úgy tudni, a néppárti többség sem rajong az ötletért.

Az EP privilégiuma

Bizottságot amúgy csak az Európai Parlament mozdíthat el, ez nem áll jogában sem a tagállamok döntéshozó fórumának, az EU-tanácsnak, sem pedig a biztosokat eredetileg nevező egyes tagállami kormányoknak. De még a parlament is: egyes biztosoktól nem vonhatja meg úgy a bizalmat, hogy az az érintett bizottsági tag automatikus eltávolítását vonja maga után, csupán nyomást gyakorolhat a bizottság elnökére, hogy mondassa le leszerepelt biztosát. (Ilyenre egyébként legutóbb John Dalli máltai biztos esetében került sor: az egészségügyi és élelmiszerbiztonsági tárcáért felelő biztos – főnöke, José Manuel Barroso bizottsági elnök határozott felszólítására – félidőben (2012) lemondott tisztéről, miután megvesztegetési kétség merült fel személyével kapcsolatban, jóllehet, ezt mindvégig tagadta.)

Ha az elnök a lemondatásra nem hajlandó, akkor

a képviselők egyetlen fegyvere a bizottság egésze elleni kollektív bizalmatlanság kinyilvánítása. Ha ez megszületik, akkor a testület egészének, elnökével együtt, le kell mondania.

Egy ehhez egészen hasonló helyzet állt elő 1998 végén, 1999 elején, midőn az akkori parlamenti többség elkezdte támadni az 1995–1999 között kinevezett Santer-bizottság kutatás-fejlesztésért felelős francia biztosát, Edith Cresson korábbi francia miniszterelnököt. Cresson kapcsán ugyanis híre ment, hogy egy akkori (Leonardo nevű) közösségi oktatási program büdzséjéből tekintélyes összeget fogorvosának fizetett ki „tanulmány írása” címen, miközben a „szerzőt” semmilyen képesítés nem jogosította fel ilyen anyag elkészítésére.

A francia biztos visszautasította a vádakat és nem volt hajlandó lemondani, mire a parlament nyomására egy ötfős független szakértői bizottság közel 150 oldalas felmérést készített a bizottsági megrendelésre készülő anyagok megalapozottságáról. Ebből is az derült ki, hogy a Cresson-kabinet által menedzselt kiszervezés szakmailag igazolhatatlan volt (jóllehet közvetlen pénzügyi előny szerzését sem a francia biztos, sem a Santer-bizottság többi tagjánál nem mutattak ki).

A testületet terhelő felelősség azonban így is kellően súlyosnak bizonyult ahhoz, hogy a jelentés megszületése után,

a kilátásba helyezett EP-bizalmatlansági szavazás előtti éjszaka, 1999 márciusában a teljes Santer-bizottság önkén bejelentette lemondását.

Jobban jött ki a dologból, de rosszul is járhatott volna Santer egy későbbi utóda, a fentebb már említett José Manuel Barroso, méghozzá mindjárt a mandátuma elején. Ő Romano Prodit váltotta a brüsszeli testület élén 2004-ben, de egy sor balfogás és előnytelen kommunikációs húzás miatt úgy utazott el 2004 őszén Strasbourgba az EP plenárisára az általa összeállított leendő új Európai Bizottság jóváhagyására, hogy totálisan ellenséges hangulat fogadta, és valós lehetőségnek látszott, hogy a névsorát az EP-plenáris többsége el fogja utasítani.

Addigra már ugyanis túl voltak az összes biztosjelölt (egyenként háromórás) EP-szakbizottsági meghallgatásán, aminek eredményeként hat leendő biztos esetében is a szakbizottsági vélemény negatív volt, (vagy további felkészülést és újabb meghallgatást tartottak szükségesnek.) Köztük volt a magyar Kovács László is, akinek Barroso eredetileg az energiapolitikai portfóliót szánta, de a szakbizottság számára nem volt elég meggyőző a korábbi magyar külügyminiszter energiapolitikai felkészültsége.

A portugál bizottsági elnök csak Strasbourgban döbbent rá, hogy a parlamenti morgás időközben hangos méltatlankodásba fordult, és ez könnyen az egész lista bukását is jelentheti, úgyhogy a második ülésnapra visszavonta névsorát és „időt kért”, míg három héttel később egy módosított összetétellel állt elő. (Így lett a végén Kovács Lászlóból adópolitikai biztos az energia helyett.)

Többféle okból is akarhatják

A jelen helyzetben sokak szerint kiszámíthatatlan, hogy milyen dinamikát ölthet egy bizalmatlansági kezdeményezés a 705 fős európai képviselőtestületben.

Az orosz-ukrán háború az EP középpárti többségnél alapvetően az EU-egység erősítését, az uniós intézmények fokozottabb védelmét, meglévő eredmények és értékek konszolidálásának szándékát állította előtérbe.

Ennyiből a bizottság lemondatását, és ezzel jelentős szakadás előidézését a tagországok között minimum a két legnagyobb középpárt többsége aligha támogatná.

A zöldek, a liberálisok, a szélsőbaloldaliak többsége, és – Iratxe García Pérez frakcióvezető határozott elutasítása dacára – a középbal egy része (sőt, még akár a néppárti pártcsoport pár tagja is) nem kizárható módon azonban megnyerhető lehet egy olyan, régről érlelődő méltatlankodás kifejezésére, amely már 2021 során is elfogadhatatlannak minősítette, hogy a bizottság nem tett lépéseket a jogilag tavaly év eleje óta hatályos „költségvetési fék” alkalmazására.

Ugyanez a kör már a megelőző pandémiás időszakban is csak ürügynek tekintette, hogy erre hivatkozva Brüsszelben – és szerintük a tagállami körben is – úgymond halogatják a határozott fellépést a jogállamiság egyes tagállamokban vélelmezett megsértése ellen. Emlékezetes, hogy e kör Magyarország mellett elsősorban a lengyel igazságügyi reformot tekintette és tekinti ma is szerződésellenesnek, és eddig minden reményük az volt, hogy a bizottság az új jogszabály szellemében mindaddig kitart a lengyeleknek szánt közösségi források befagyasztása mellett, amíg Varsóban nem történik érzékelhető elmozdulás.

Bizottsági érvelés szerint ugyan igenis történt elmozdulás (folyamatban van a lengyel törvények olyan értelmű módosítása, amely – ha megvalósul – megszüntetheti a lengyel bírósági reformok több intézkedését is). Az Ursula von der Leyen-vezette testület emellett váltig hangoztatja, hogy egyelőre amúgy is csak elvi, de feltételes beleegyezést adtak Varsónak, és ha a várt lengyel igazságügyi módosításokra végül mégsem kerül sor, akkor elmarad a pénzcsap kinyitása is.

A Verhofstadt-In’t Veld-Garicano hármas azonban már az elvi rábólintást is elvtelen megalkuvásnak tekinti, ami szerintük nem teremthet precedenst, és ezért végül inkább megkezdték az egyetértők toborzását. Innen kezdve

minden a több száz fős képviselőtestületben lappangó belső folyamatok és indulatok alakulásától függ.

Mert bár a liberális, zöld (és részben baloldali) frakciók akciója a vélelmezett, jogállamisági sérelmek fölött tanúsított bizottsági „szemhunyást” kívánja megtorolni, (amely motívumban távolról sem feltétlen mindenki osztozik), de Von der Leyenek megbüntetése másoknak, más okokból is vonzó lehet.

Mondjuk euroszkeptikus oldalon a szerintük túlzottan „föderalisztikus” bizottsági politika megállítására. Mások azt sem zárják ki, hogy az eddigi bizottsági jogállamisági eljárások sorát elszenvedő országok kormánypárti képviselői között is akadhatnak, akik esetleg ezzel is válaszolhatnak a korábbi brüsszeli zaklatásokra.

Összességében megfigyelők szerint nem lehet kizárni, hogy esetleg beindul egy nehezen kontrollálható spirál, amelyben, ha Von der Leyenék rosszul kommunikálnak – miként a maga idején Barroso tette –,

a bizottságot „büntetni” akaró indulatok egy ponton túl akár öngerjesztőek is lehetnek.

Szakértők ennek ellenére ma még inkább annak adnak csak esélyt, hogy ha a hármak gyűjtése nyomán a beterjesztéshez szükséges 10 százalékos támogatás össze is jön, az elmarasztaláshoz már nem lesz meg a minősített többség (a leadott szavazatok kétharmada, méghozzá úgy, hogy abszolút számban e tábor mögött az összes képviselőnek legalább a fele és plusz egy fő álljon).

A politikai hangulatot azonban minden bizonnyal így is alaposan felkavarhatja majd egy ilyen fejlemény is.

Címlapról ajánljuk
Az Ukrajnának szánt harci felszerelések adományozása ügyében nyomoz a szlovák rendőrség
Tudósítónktól

Az Ukrajnának szánt harci felszerelések adományozása ügyében nyomoz a szlovák rendőrség

Szlovákiában a rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Hivatala létrehozott egy különleges nyomozócsoportot, melynek feladata az elmúlt választási időszakban Ukrajnának adott szlovák katonai felszerelések adományozásával kapcsolatos jogsértések felderítése. A vizsgálat kiterjed az akkori védelmi minisztérium és a kormány tagjainak döntéseire.

Fontos kérések az érkező havazás miatt, mindenkit érint

Bár a meteorológiai prognózisokban mindig van némi bizonytalanság, az aktuális előrejelzések szerint november 22-én, pénteken akár nagyobb mennyiségű hó is hullhat Budapesten.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.11.22. péntek, 18:00
Bernáth Tamás
Nyugat-Balkán szakértő, a Mathias Corvinus Collegium oktatója
Megjött az új extraprofitadó-rendelet: így marad 2025-ben velünk a bankok, kiskercégek, biztosítók plusz sarca

Megjött az új extraprofitadó-rendelet: így marad 2025-ben velünk a bankok, kiskercégek, biztosítók plusz sarca

Ahogyan arra számítani lehetett, megérkezett a 2025-ben még fennmaradó extraprofitadókról szóló kormánydöntés. A Magyar Közlöny csütörtök esti számában ugyanis megjelent a kormány legújabb rendelete, mely azt szabályozza, hogy miként marad velünk a bankok extraprofitadója, valamint a biztosítók és kiskereskedelmi cégek pótadója. Az eredetileg két évre ígért extraprofitadók egy jelentős része tehát négy évig hatályban marad. A kormány rendelete egyúttal azt is tartalmazza, hogy mely extraprofitadóktól szabadulhatnak meg jövőre az érintett ágazatok. Ezek szerint örülhetnek a gyógyszergyártók, a távközlési szektor cégei, valamint a megújuló energiát termelők, bányajáradék-alanyok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×