Infostart.hu
eur:
376.96
usd:
318.82
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: YouTube/SciNews

Utolsó fázisához ért az új, Föld körül keringő űrállomás építése

Kína három újabb űrhajóst küldött vasárnap az űrállomása kiépítésének befejezésére - jelentette a kínai állami sajtó.

Az űrállomásra harmadikként küldött, háromfős legénységet vasárnap, helyi idő szerint 10 óra 44 perckor, a Sencsou-14 (Varázshajó) fedélzetén bocsátották fel az északnyugat-kínai Kanszu tartományban található Csiucsüen kilövő bázisról.

Kevesebb mint tíz perccel a kilövést követően az űrhajó levált a hordozórakétáról, és a tervezett röppályájára állt. Az űrhajó a tervek szerint Föld felett mintegy 400 kilométeres magasságban keringő, Tienkung (Mennyei palota) nevű kínai űrállomás központi moduljához csatlakozott. Az űrállomásra tavaly október 16-án felküldött, Sencsou-13-as misszió esetében a teljes útidő a dokkolásig hat és fél órát vett igénybe.

Az előző misszióhoz hasonlóan a három tajkonauta (kínai űrhajós) hat hónapot tölt majd az űrállomáson. Csen Tung 2016-ban 33 napot töltött az űrben a Sencsou-11-es misszió keretében, beállítva a kínai űrhajósok űrben töltött idejének korábbi rekordját, amelyet végül a Sencsou-13-as misszió tajkonautája, Vang Ja-ping döntött meg. A mostani missziónak az előzőhöz hasonlóan szintén van egy női tagja, Liu Jang, aki 2012-ben elsőként járt az űrben a női tajkonauták közül. Caj Hszü-cse, a misszió harmadik tagja első küldetésén vesz részt.

Tartózkodások idején küldik majd fel a tervek szerint az űrállomás laboratórium-moduljait, valamint egy rakományszállító űrhajót. Az előző misszióval ellentétben továbbá az űrhajósokat az űrállomáson váltja majd a következő misszió legénysége, vagyis csaknem egy héten át egyszerre hat tajkonauta tartózkodik majd az űrállomáson.

A tajkonautáknak feladatai közé tartozik egyebek mellett a robotkarok tesztelése, űrséták, valamint űrkutatási ismeretterjesztő órák megtartása kínai fiatalok számára.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×