Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
325.91
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Mark Rutte, a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) vezetője sajtótájékoztatót tart Hágában 2021. március 22-én. Az NL Times holland hírportál értesülése szerint Rutte, akinek pártja az előző heti hollandiai parlamenti választásokon 35 mandátummal első helyre került, nem zárja ki a koalícióra lépés lehetőségét a törvényhozásba beválasztott, radikális jobboldali Helyes Válasz 21 (JA21) párttal.
Nyitókép: MTI/EPA/ANP/Phil Nijhuis

Olajembargó: Mark Rutte igazat adott Magyarországnak

A holland kormányfő pár nappal korábban még eltérően vélekedett.

„Úgy gondolom, a teljes képhez el kell ismernünk, hogy Csehország, Szlovákia és Magyarország nehéz helyzetben vannak, mert orosz olajat használnak. És mert a finomítóik csak ezzel a bizonyos nyersolajjal működnek” – nyilatkozta a Politicónak Mark Rutte holland miniszterelnök a hétfő-keddi EU-csúcs első napjának végén.

„Ebben az értelemben tehát szerintem igazuk van” – tette hozzá a holland kormányfő, aki néhány nappal ezelőtt CNBC amerikai tévécsatornának adott interjújában még úgy fogalmazott: bár Magyarország ellenáll a hatodik EU-s szankciócsomagnak, a végén el fogja azt fogadni.

Mark Rutte ugyanakkor a most elfogadott megállapodásról azt mondta: nem igaz, hogy az olajvásárlás lehetőségének további biztosítása Orbán Viktor nagy győzelme lenne. Jelezte: nem csak Magyarország fejezte ki aggodalmát az olajembargó saját gazdaságára gyakorolt hatása miatt.

Ami a mentesség időtartamát illeti, azt mondta, erről a vezetők döntenek majd: „A következő Európai Tanácson visszatérünk a kérdésre. Természetesen fel kell mérnünk, hogy mennyi időbe telik az olyan országoknak, mint Magyarország, hogy átalakítsák a finomítóikat, mi tekinthető észszerű időtartamnak” – idézi a 24.hu Rutte nyilatkozatát.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×