Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter-bazilikában tartott újévi misén 2020. január 1-jén.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Ukrán válság - Ferenc pápa békéért imádkozott

A béke érdekében Szűz Mária oltalmát kérte és a politikai felelősök lelkiismeretéhez intézte szavait Ferenc pápa az ukrán válságra utalva a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.

A déli Úrangyala-imádság után mondott rövid beszédében a katolikus egyházfő nagyon aggasztónak nevezte az Ukrajnából érkező híreket.

"Szűz Mária közbenjárására és a politikai felelősök lelkiismeretére bízok minden erőfeszítést a béke érdekében" - jelentette ki a pápa, majd rövid csendes imára szólította fel a Szent Péter téren szavait hallgató hívőket.

Ferenc pápa korábban imanapot hirdetett az ukrajnai békéért, melyet az egyházban január 26-án tartottak meg. Akkor a pápa azt mondta, hogy az ukrán nép "szenved, és megérdemli a békét". Reményét fejezte ki, hogy az országban "kivirágozhat a testvériség, a sebek, félelmek és megosztottság végetértével".

A La Repubblica című napilap értesülése szerint Olaszország készen áll mintegy ezer katonával erősíteni a dél-kelet-európai határokat.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×