Infostart.hu
eur:
379.47
usd:
322.27
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Számos témát érint az ENSZ Biztonsági Tanácsában Szijjártó Péter

A közel-keleti helyzet több szempontból is kiemelt jelentőségű Magyarország számára, többek között a térség biztonsága és migrációs hullámok megindulása vonatkozásában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

A külgazdasági és külügyminiszter annak kapcsán nyilatkozott, hogy szerdán részt vesz és felszólal az ENSZ Biztonsági Tanácsának nyílt vitáján, amelynek témája a Közel-Kelet.

Elmondta, amennyiben a régióban a stabilitás, a béke és a nyugalom irányába mutatnak a dolgok, akkor jóval kisebb az esélye a migrációs kiáramlásnak.

"Világos, hogy amikor instabilitás van, háborús helyzetek jönnek létre és az emberek menekülni akarnak, akkor komoly migrációs hullámok indulnak ki" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a bevándorlók általában Európát veszik célba.

Fontosnak nevezte azt is, hogy Izrael stratégiai szövetségese Magyarországnak, és a kormány mindig kiállt a zsidó állam önvédelemhez való joga mellett. Szerinte a nemzetközi közösségnek ezért világossá kell tennie, hogy Izrael pártján áll és el kell ismernie, hogy az ország óriási terrorfenyegetettségben él, illetve nevükön kell neveznie a terrorszervezeteket, a terroristákat.

"Mindig sajnálattal vesszük tudomásul, hogy az ENSZ-ben egyes bizottságok, testületek, tagországok kifejezetten Izrael-ellenes politikát folytatnak, és tisztességtelen, sportszerűtlen, egyoldalú álláspontot fogalmaznak meg Izraellel szemben" - mondta, kiemelve, hogy Magyarország a kiegyensúlyozott megközelítés híve.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag minden közel-keleti béketerv kudarcot vallott, egyedül a Donald Trump elnöksége alatt elfogadott, úgynevezett Ábrahám-megállapodások látszanak valóban működni. Így szerinte fontos, hogy azok továbbra is érvényben maradjanak, és minél több arab ország normalizálja a kapcsolatait Izraellel.

Emellett leszögezte, hogy a közel-keleti helyzet a térségbeli keresztény közösségek miatt is rendkívül fontos az ezeréves keresztény államisággal rendelkező, irántuk alapvető felelősségérzettel rendelkező Magyarország számára.

"A Közel-Keleten sok keresztény közösség szenved üldöztetéstől, és felhívjuk ma is a figyelmet, hogy az ENSZ-nek is felelőssége van ebben a kérdésben" - közölte.

Végezetül a miniszter a Joe Biden elnök vezette amerikai kormányzattal kapcsolatban elmondta, hogy bár a kétoldalú kapcsolatok kétségtelenül Donald Trump hivatali ideje alatt voltak a legjobbak, Magyarország mindig tiszteletben tartja a partnerországok állampolgárainak döntéseit.

"Mi nyitottan állunk ehhez a kérdéshez. Sajnálatos módon ezt a nyitott hozzállásunkat nem mindig viszonozzák hasonló hozzáállással az óceánnak erről a partjáról" - vélekedett.

"A magyar-amerikai kapcsolatok nem pártkérdést jelentenek számunkra, mi természetesen mindig a megválasztott adminisztrációval törekszünk a legjobb kapcsolatokra. Ugyanakkor azt látni kell, hogy a politikai megközelítéseink nem mindig esnek egybe, sőt meglehetősen ritkán esnek egybe" - tette hozzá.

Frissítés: a felszólalásról készült videó is elérhető már Szijjártó Péter Facebook-oldalán:

Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×