Infostart.hu
eur:
355.68
usd:
311.62
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Irán keze van az iraki kormányfő elleni drónos merényletkísérletben

Legalább egy, iráni kötődésű milícia hajtotta végre azt a merényletkísérletet a hétvégén, amelynek célja az iraki kormányfő meggyilkolása volt - közölték hétfőn iraki biztonsági illetékesek.

Megerősítették, hogy mind a drón, mind a rászerelt robbanószerkezet iráni gyártmány volt. A Reuters brit hírügynökség különböző forrásai azonban nem egybehangzóan nyilatkoztak arról, hogy melyik szervezetnek volt szerepe a támadásban. Hivatalosan egyetlen szervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként.

Az Irán támogatását élvező szervezetek egyelőre nem kommentálták az értesülést, és az iráni kormány sem nyilatkozott az ügyben.

Korábbi jelentések szerint a vasárnap hajnalban elkövetett bagdadi támadás során három drónt használtak a merénylők. Kettőt a biztonsági erők elfogtak és megsemmisítettek, míg a robbanószerrel megrakott harmadik drón eltalálta a kormányfő rezidenciáját, ám Musztafa al-Kádimi sértetlen maradt.

A múlt héten az Iránhoz kötődő milíciák tagjai demonstrációt tartottak Bagdadban az októberi választások eredménye ellen tiltakozva, melynek értelmében jelentősen meggyengültek pozícióik a bagdadi törvényhozásban.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×