Infostart.hu
eur:
381.71
usd:
321.81
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Szijjártó Péter: Magyarország másfél évvel a világgazdasági folyamatok előtt jár

Magyarország a hatékony válaszintézkedéseknek köszönhetően mintegy másfél évvel a világgazdasági folyamatok előtt jár a koronavírus-válságot követő helyreállítás tekintetében - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

A General Electric (GE) beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter elmondta, hogy az amerikai ipari konglomerátum tízmilliárd forintos beruházással az év végéig száz új munkahelyet létesít Veresegyházon, ahol ipari gázturbinák alkatrészeinek előállítása és felújítása zajlik.

Beszédében arról számolt be, hogy a szakértők szerint a világgazdaság 2022 végére fogja elérni a járvány előtti teljesítményét, azonban Magyarországon ez már az idei első félév végére megvalósult.

Ennek oka egyrészt az, hogy miközben globálisan 114 millióan váltak munkanélkülivé, Magyarországon többen dolgoznak, mint a rendszerváltás óta bármikor, hiszen a válság alatt is folyamatosan bővítették kapacitásaikat az itteni vállalatok. Másrészt az oltási kampánnyal sikerült körülbelül két hónap előnyre szert tenni a többi európai uniós országgal szemben.

A járvány idején 22 amerikai vállalat hajtott végre beruházásokat Magyarországon mintegy 42 milliárd forint értékben, amihez a kormány 16 milliárd forinttal járult hozzá, így megvédve több mint 14 ezer munkahelyet. "Abban, hogy a magyar gazdaság az EU leggyorsabban növekvő gazdasága lehetett, az amerikai cégeknek is jelentős szerepe van" - fogalmazott.

Magyarországon 1200 amerikai vállalat mintegy 106 ezer embernek ad munkát. A visszajelzések alapján pedig ezek a cégek értékelik a "józan észre alapított gazdaságpolitikai döntéseket" és Európa legalacsonyabb adóit - tette hozzá.

Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy előző napi párizsi tárgyalásain

közel jutottak a kompromisszumhoz a globális társaságiadó-minimumról oly módon, hogy az ne veszélyeztesse a magyarországi beruházásokat és munkahelyeket.

A miniszter szavai szerint jórészt a GE-nek köszönhető, hogy Magyarország tavaly a világ 22. legnagyobb gázturbina-exportőre volt. Tudatta, hogy 2021 első hét hónapjában a kivitel értéke 260 millió dollár volt, így év végére minden bizonnyal rekordot fog dönteni az ágazat teljesítménye.

Leszögezte: Magyarország elkötelezett a klímaváltozás elleni küzdelem mellett, de ehhez szükség van a nukleáris energiára is, amit a világnak fel kell ismernie.

A GE öt gyárral és három kutatás-fejlesztési központtal rendelkezik Magyarországon, összesen nagyjából négyezer embernek adva munkát.

Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×