Infostart.hu
eur:
355.65
usd:
311.62
bux:
140615.73
2026. július 2. csütörtök Ottó
Elrajtol a mezőny a Rio de Janeiró-i nyári olimpia női 20 kilométeres gyaloglásában 2016. augusztus 19-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Életet menthet napi hétezer lépés

Tízezer lépés jótékony egészségügyi hatását hangoztatják a legtöbb helyen, de egy friss kutatás szerint már hétezer is elegendő lehet az egészségesebb mindennapokhoz.

Azok a középkorúak, akik naponta hétezer lépést tesznek meg átlagosan, 50-70 százalékkal kisebb eséllyel halnak meg a következő évtizedben bármilyen okból, mint azok, akik ennél kevesebbet gyalogolnak – írta le a JAMA Network Openen egy friss kutatás. Nemre, bőrszínre való tekintet nélkül igaz ez mindenkire, aki legalább hétezer lépést tesz meg egy átlagos napon – írja az NBC.

A kutatásban 2110 felnőtt vett részt, a lépésszámukat 2005-ben és 2006-ban mérték egy héten keresztül. A résztvevők életkora 38 és 50 év közti volt. Az utánkövetés 11 éven át tartott, ez idő alatt 72-en haltak meg, főként rákból vagy szívbetegségből kifolyólag. Az adatok elemzésekor a BMI-t, a dohányzási szokásokat és egyéb faktorokat is figyelembe vették a kutatók.

Az eredmények szerint minél több lépést tesz meg naponta az ember, annál több egészségügyi előnyhöz jut, de

a legszignifikánsabb ugrás 7-10 ezer lépés közt következik be.

Tízezer lépés fölött már arányosabb az előnyök eloszlása. Az intenzitás vagy a gyaloglás gyorsasága és a halandóság között már nem találtak összefüggést.

Marketingfogás, mely mégis igaz

"Egy bizonyos pontig a halálozás kockázatának növekedése valóban csökken. Azok számára, akik napi négyezer lépést tesznek meg, az ötezer lépés elérésének előnye lehet, és aztán innen felfelé haladva egyre előrébb juthatnak" – fogalmazott Amanda Paluch, a Massachusetts Amherst-i Egyetem kineziológia adjunktusa. Véleménye szerint kutatásuk megerősíti a tízezer lépés fontosságának hangsúlyozását, mely ezt megelőzően nem tudományosan bizonyított tény volt, hanem egy japán lépésszámmérő eszköz marketingfogása a hatvanas évekből.

William Kraus, a Duke University professzora, aki részt vett az amerikaiaknak jelenleg ajánlott aktivitás percbeni ajánlásának kialakításában, hozzátette: fontosnak tartaná, hogy az aktivitásajánlások tartalmazzanak lépésszámot is a jövőben, mivel

ez könnyen mérhető és mindenki számára érthető.

Ő 7-13 ezer lépést ajánl a hozzá fordulóknak egészségi állapotuk javítására és súlyvesztésre egyaránt.

Mindenkinek tennie kell valamit

A kutatásban egy, a jelenlegi okostelefonokban és órákban található lépésszámmérőtől eltérő orvostechnikai eszközt szerepeltettek. Fontos lenne a kütyükben található lépésszámmérők pontosságát megvizsgálni, hogy kiderülhessen, alkalmasak-e az ilyen típusú célok elérésének ellenőrzésére.

Az Amerikai Szív Szövetség elnöke, Donald Lloyd-Jones, a Northwestern Egyetem megelőző orvostudományi tanszékének elnöke szerint

az új eredményeknek bátorítaniuk kell azokat az embereket, akik számára a tízezer lépés elrettentőnek tűnhet.

"Az a tény, hogy egy alacsonyabb lépésszám, mint amire néhányan törekedtek, hasznos, igazán jó hír.Azt üzeni nekünk, hogy aki eddig nem mozgott, annak is tennie kell valamit, Ez a legfontosabb üzenet" – mondta.

Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×