Infostart.hu
eur:
379.84
usd:
322.04
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

A magyar prefektus vezetésével emlékeztek a magyar honvédség által lemészárolt románokra

Az 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatok több mint 250 civilt lőttek le.

Szilágy megye magyar prefektusa, Dari Tamás vezetésével katonai és egyházi ceremónia keretében emlékeztek meg Ördögkúton (Treznea) az 1940-ben Észak-Erdélybe bevonuló magyar hadsereg által elkövetett vérengzés román áldozatairól – jelentette az Agerpres romániai hírügynökség.

Amint a román hírügynökség beszámolt róla: a településen emelt emlékműnél, és a temetőben is koszorúkat helyeztek el helyi és megyei vezetők a 81 évvel ezelőtt ezen a napon lelőtt 86 román polgári áldozat emlékére.

Dari Tamás, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben kinevezett prefektus beszédében elmondta: a hivatalosságok jelenléte szükséges, szimbolikus gesztus, amellyel örök tiszteletüket fejezik ki az áldozatok előtt, és sajnálatukat, hogy ilyen tragédiák megtörténhettek.

"Hinni szeretném, hogy ebben az esetben is a közösségek sebei begyógyultak, a gyűlölet és a fájdalom már a múlté" – idézte a prefektust az Agerpres hírügynökség.

A második bécsi döntés után Észak-Erdélybe bevonuló magyar honvédség 1940 szeptemberében

  • a szilágysági Ippen 157,
  • Ördögkúton 86 helyi románt ölt meg,
  • Szilágynagyfaluban pedig 11 bihari románt

lőtt le.

A vegyes lakosságú Ördögkútra szeptember 9-én bevonuló honvédséget fegyvertűz érte, amely miatt a csapat parancsnoka megrohamoztatta a falut.

Az ippi tragédia előzménye, hogy a szintén vegyes lakosságú faluba érkező honvédség egyik lőszeres szekere felrobbant, két honvéd halálát okozva. A honvédek között elterjedt a hír, hogy a robbanást egy almával teli kosárba rejtett pokolgép okozta, ezt a későbbi vizsgálat azonban cáfolta. A bevonuló csapat parancsnoka a helyi román lakosokon torolta meg a történteket.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Itt az új csúcs a Richternél

Itt az új csúcs a Richternél

Vegyes mozgások láthatók ma a világ tőzsdéin, az ázsiai tőzsdéken nem volt egyértelmű a mozgások iránya, Európában viszont jobb a hangulat. Itthon a BUX és három blue chip is történelmi csúcsot döntött. Az USA-ban ehhez képest vegyes a kép, a technológiai részvények továbbra is nyomás alatt állnak, és a ciklikusabb papírok teljesítenek jobban. Eközben az arany és az ezüst árfolyama tovább emelkedik, a sárga nemesfém árfolyama újra 5000 dollár felett jár. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×