Infostart.hu
eur:
386.08
usd:
331.51
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke egy észak-koreai rakétatüzérségi egység lőgyakorlatát felügyeli egy meg nem nevezett támaszponton 2019. május 9-én. Az állami média szerint különféle nagy hatótávolságú csapásmérő eszközöket vetettek be a gyakorlaton.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE

Nagy katonai parádéra készül Észak-Korea

Elképzelhető, hogy már a héten megtartják a bemutatót.

Észak-Korea újabb katonai parádéra készül, amelyre akár már a héten sor kerülhet - közölte a dél-koreai hadsereg.

Kim Dzsun Rak, a dél-koreai vezérkar egyik szóvivője elmondta, hogy az előkészületeket Szöul és Washington is figyelemmel követi. A katonai parádékon szokták bemutatni a legújabb haditechnikai fejlesztéseket, amelyek így a nemzetközi kapcsolatokra is hatással lehetnek.

A dél-koreai médiának nyilatkozó források szerint az ünnepségre legkorábban csütörtökön, Észak-Korea alapításának 73. évfordulóján kerülhet sor. Egy másik lehetséges időpont október 10. Hetvenhat éve ezen a napon alapították meg az országot vezető Munkapárt központi bizottságát. Phenjan rendszerint a nemzeti ünnepeket használja katonai erejének demonstrálására.

Szeptember elején az észak-koreai helyzetet nyomon követő 38 North hírportál műholdfelvételeken megfigyelt csapatmozgásokra hivatkozva szintén arról számolt be, hogy Észak-Korea katonai parádéra készülhet.

A phenjani vezetés legutóbb januárban szervezett hasonló eseményt. Azt megelőzően 2020 októberében ismertetett egy éjszakai bemutatón különféle hatósugarú ballisztikus rakétákat, amelyek közül néhány nukleáris töltettel is felszerelhető.

Észak-Koreát nemzetközi szankciókkal sújtották nukleáris programja miatt.

Az észak-koreai nukleáris leszerelésről szóló tárgyalások megfeneklettek Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump akkori amerikai elnök 2019-es vietnami csúcstalálkozója után, ahol nem sikerült áttörést elérni.

Kim egy idei pártkongresszuson bejelentette, hogy országa továbbra is a nukleáris elrettentés útját fogja járni, és új fegyvereket, köztük új interkontinentális ballisztikus rakétákat fejleszt.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×