Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Kiengednék Robert Kennedy gyilkosát

A ma már 77 éves gyilkost eddig tizenötször utasították el, de a mosani döntés sem végleges még.

Kalifornia állam feltételes szabadlábra helyezésekről döntő bizottsága támogatta pénteken, hogy elhagyhassa a börtönt Sirhan Sirhan, aki az 1968-as elnökválasztási kampányban megölte Robert F. Kennedy demokrata szenátort, az öt évvel korábban merényletben meggyilkolt John Fitzgerald Kennedy öccsét.

A fejlemény jelentős győzelem a most 77 éves Sirhan Sirhan számára, akit 1969-ben ítélték halálra a demokraták elnökjelöltségéért induló New York-i szenátor meggyilkolásáért, de még nem elegendő a szabadulásához.

Az elítélt szabadlábra helyezés iránti kérelmét eddig 15 alkalommal elutasító bizottság mostani döntése 90 napos felülvizsgálati időszak után Gavin Newsom kaliforniai kormányzó elé kerül, akinek jogában áll azt elutasítani vagy módosítani.

Robert F. Kennedy két fia pénteken Sirhan szabadulása mellett érvelt,

az ügyészek pedig jelezték, hogy nem hoznak fel ellenérveket, sőt, részt sem vettek a pénteki meghallgatáson.

Douglas Kennedy, aki kisgyerek volt, amikor apját lelőtték, azt mondta, Sirhan megbánása könnyekig meghatotta, és szabadon kell engedni, ha nem jelent veszélyt másokra.

George Gascon Los Angeles-i kerületi ügyész előzőleg úgy nyilatkozott, hogy, a döntést jobb meghagyni Kalifornia állam kegyelmi bizottságának, amely majd felméri, hogy Sirhan biztonsággal szabadlábra helyezhető-e.

Robert Kennedy a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa volt, amikor a 24 éves Sirhan 1968. június 6-án a Los Angeles-i Ambassador Hotelben lelőtte őt néhány perccel azután, hogy győzelmi beszédet mondott a kulcsfontosságú kaliforniai előválasztáson.

A palesztin születésű Sirhan családja 1956-ban települt át az Egyesült Államokba. Egykori vallomása szerint Kennedynek az 1967-es, hatnapos arab-izraeli háború során tett kijelentései miatt határozta el magát merényletre. Legutóbbi, 2016-os meghallgatásán azonban Sirhan sokadszorra azt vallotta, hogy nem emlékszik a gyilkosságra, csak az azt megelőző történéseket tudja felidézni.

Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Elképesztő szenvedésről beszélt Messi, miután megdöntött minden rekordot

„Tudtuk, hogy szenvedni fogunk, és szenvedtünk is” – mondta Lionel Messi a drámai körülmények után megszerzett győzelemről a foci-vb egyenes kieséses szakaszában a meglepetéscsapat Zöld-foki Köztársaság ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×