Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: Pixabay

A vízért tüntetnek Iránban

A vízhiány tartós az ország délnyugati részén.

Tüntetések robbantak ki Irán délnyugati részén több városban is a tartós vízhiány miatt, a teheráni vezetés pénteken ezért a belügy-, az energetikai és a mezőgazdasági minisztériumok képviselőiből álló küldöttséget menesztett Huzesztán tartományba.

Mahmúd Vázi, az elnöki hivatal kabinetfőnöke az IRNA állami hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a delegáció feladata a helyszínen meggyőződni az állapotokról és a helyi hatóságokkal haladéktalanul megoldást találni a felmerült gondokra.

A dpa német hírügynökség értesülései szerint a Huzesztánban zajló megmozdulásokon az iráni iszlám köztársaság rendszere elleni politikai jelszavak is elhangzottak. Állítólag összecsapások is voltak a tüntetők és a biztonsági erők között, illetve többeket őrizetbe vettek. Hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg ezeket az értesüléseket.

Az iráni kormány ugyanakkor a tüntetési hullám átcsapásától tart más régiókra.

Vízhiány és áramkimaradások az utóbbi hetekben Irán-szerte előfordultak, de a helyzet különösen rossz Huzesztán tartományban, ahol 50 Celsius-fokot is mutatott a hőmérő higanyszála. Mindez hatással volt a regionális mezőgazdaságra is. Irán jelenleg súlyos aszállyal küzd, de a kormányt is bírálatok érik amiatt, hogy nem foglalkozott az elavult infrastruktúra korszerűsítésével.

Múlt pénteken több iraki nagyvárosban a gyakori áramkimaradások miatt tüntettek.

Haszan Róháni leköszönő elnök az amerikai szankciókat hibáztatja, amelyek súlyos gazdasági válságot idéztek elő az olajban gazdag országban.

Címlapról ajánljuk
Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Irán – a retorikában bizonyosan – nem várta tétlenül az amerikai-izraeli támadást. Arról, hogy mire számíthat az Egyesült Államok, ha a jövő hétre is betervezett tárgyalások ellenére megindítja ellene az akciót, többször utaltak a nyilvánosság előtt. Kérdés, hogy Teherán be tudja-e váltani fenyegetéseit. Összefoglaljuk, mit ígértek az irániak válaszul az amerikai támadásokra.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×