Armin Laschet elsőre látszólag a sokszor emlegetett jellemzést erősítette meg a tekintetben, hogy alapvetően a nyugodt, kiegyensúlyozott, „középen álló” szakszerűség és folyamatosság híve, és mint ilyen, jobbára Angela Merkel 16 éves kancellárságának folytatására lehet számítani valószínűsített szeptemberi megválasztása után.

Másfelől viszont a mai helyzet sok olyan vonással bír, amelyre nem volt példa a „merkeli 16 évben”, és ennyiből a „folyamatosság” önmagában nem sok útbaigazítást ad, hiszen nincs korábbi minta, amihez igazodhatna. Kezdve mindjárt a már másfél éves járvánnyal, az ezzel járó bezártsággal, valamint ennek nyomán is egy sor addig (Németországban és EU-szinten egyaránt) kőbevésett gazdasági-pénzügyi szabály évekre szóló félretételével.

Laschetről – kampánybeszédei, korábbi nyilatkozatai alapján – tudni lehetett, hogy a jelenlegi kancellárhoz képest jobban elkötelezett az EU-integráció mélyítése mellett, de az már nem volt világos, hogy mindez partnerré teheti-e őt például a déli tagországok felé a járvány kapcsán most először alkalmazott külső közös hitelfelvétel – és ennyiből egyfajta közvetett közös adósságvállalás – intézményesítésére. És hasonló nyitott kérdés akad még pár.

A brit lapnak adott mostani interjúban mindebből néhány pontot láthatóan igyekezett tisztázni. Ami például a pénzügyi és költségvetési fegyelem kérdését illeti, Laschet sietett leszögezni, hogy számára nem kétséges:

a járvány után az Európai Unió monetáris rendszerének vissza kell térnie a korábbi kötött kritériumok közé.

Azaz ismét a szűk határok közé szorítandó költségvetési deficit, a csökkenő államadósság, a fegyelmezett inflációs és kamatpolitika számíthat csak az új német kormány részéről támogatásra –, no már amennyibe Laschet és pártja fog felelni ezért.

Mindez érezhetően homlokegyenest ellentmond mindenekelőtt a dél-európai tagállamok vezetőinek gyakran már-már szárnyaló nyilatkozatainak és általános várakozásaiknak. Az utóbbiak többsége visszatérően „áttörésként” üdvözöli a járvány okozta gazdasági károk ellensúlyozására szánt 750 milliárd eurós helyreállítási keret közösségi hitelalapú megfinanszírozását, ami ez utóbbi kör szemében az EU-költségvetés jövőbeni új típusú finanszírozásának előfutára is lehet egyúttal.

De még az ennél óvatosabban fogalmazó francia EU-ügyi államtitkár, Clément Beaune is arról beszélt, hogy a járvány után a pénzügyi-költségvetési stabilitás tekintetében aligha lehet majd ugyanoda visszatérni, mint amit a járvány kirobbanásával tavaly tavasszal felfüggesztettek. Igaz, ő a közös adósságvállalás jövőbeni intézményesítésének lehetőségét már nem említette.

Laschet most mindezekhez képest szögezte le, hogy a járvány egyszeri és kivételes alkalom, ami egyszeri kivételes válaszlépéseket követelt, de nem jelenti azt, hogy a kivételből utóbb szabály válhatna. „A Maastrichti Szerződés értelmében

minden ország maga felel saját adósságáért, és nem merülhet fel olyan helyzet, hogy az egyik ország a másik adósságéért feleljen.

Ez az alapelv ma is érvényes” – szögezte le a beszélgetés során.

Mindezt egyébként láthatóan saját országára vonatkoztatva is érvényesnek tekinti, a járvány után (ha kancellár lesz) szándékában áll lépéseket tenni a német alkotmányban rögzített – és ennyiből jogilag is számon kérhető – költségvetési hiányplafon helyreállítására. A költségvetési deficit- és adósságfékek alkotmányos kötelezettsége mit sem változott, csupán alkalmazásukat függesztették fel átmenetileg, de a rendkívüli helyzet elmúltával haladéktalanul vissza kell térni hozzá – tette hozzá. „Az alkotmány az alkotmány” – mutatott rá.

Az európai integráció tekintetében láthatóan Emmanuel Macron francia elnök határozott integrációmélyítő megközelítését támogatja. Szerinte igenis fontos fenntartani a „népek egyre szorosabb uniójának” (alapszerződésben is rögzített) elvét, szélesíteni kell a minősített többségen alapuló döntéshozás alkalmazását – kiterjesztve például a közös külpolitikára is –, miközben célszerűnek tartaná a pénzügyi-gazdasági kérdésekért felelős EU-biztos kompetenciájának az erősítését.

„Erősítenünk kell a közös gazdasági kormányzást, és nem csak a monetáris politikában” – hangsúlyozta, némileg meglepő módon odáig menve, hogy hosszú idő után először ismét

felvetette egy majdani „európai alkotmány” megteremtésének a leendő szükségét is.

(Az előző, ilyen típusú próbálkozás a 2004-ben aláírt Alkotmányos Szerződés volt, amit azonban a ratifikáció során a francia és a holland népszavazás nagy többséggel leszavazott, és ezzel a kérdés lekerült a napirendről.)

Azért bizonyos határokat is fontosnak tartott megemlíteni a lehetséges „európaizálásban”, és nyilván nem véletlenül az egyik ilyen általa kiemelt határ éppen az EU-szintű közös adósságvállalás elvetése volt, visszatérve a „mindenki a saját adóssága felelőse” elvhez.

A beszélgetésben szó esett az európai Kína-politika lehetséges jövőjéről és a Merkel-kormány talán leginkább vitatottnak tekintett projektjéről, az Északi Áramlat-2 kérdéséről is. Az előbbi kapcsán Laschet kiállt a merkeli politika eddigi óvatosan kritikus alapállása mellett – Merkel szavajárása szerint „partner és versenytárs” –, nem tagadva, hogy

Berlin számára nem közömbös, miként alakulnak a kapcsolatok Németország legjelentősebb külkereskedelmi partnerével.

A Financial Times ezúttal nem idézte, de Laschet korábbi nyilatkozataiban visszatérően utalni szokott arra, hogy a politikai dialógus akkor is létezett a Nyugat és a Szovjetunió között, amikor az utóbbi társadalmi modellje gyökeresen eltért az előbbiétől. Persze, a kereskedelmi kapcsolat elkerülhetetlenné teszi az emberi jogi helyzetről is az eszmecserét – ez is fennállt a kétpólusú világban is –, de maga a kereskedelem létjogosultsága nem kizárólag ezen alapul – vélte több nyilatkozatában is a CDU kancellárjelöltje. „Olyan nincs, hogy csak azokkal kereskedünk, akik hozzánk hasonló társadalmi modellt követnek” – mutatott rá, és ismét sokszor utalt a „szovjet időkre”, amikor Németország teljes olajellátása a szovjet eladáson alapult.

Laschet láthatóan ezen az alapon szólt támogatólag mostani nyilatkozatában is az Északi Áramlat-2 vezetékről. Mint fogalmazott, a németországi szénbányák bezárása és az atomenergia leépítése után a német ipar fokozott mértékben rá van utalva a gázimportra, és ezért az új vezeték elhagyhatatlan. Fontosnak érezte viszont hangsúlyozni, hogy mindez nem mehet Ukrajna érdekeinek a rovására.

A német kormánynak mindenkor ügyelnie kell arra, hogy az Északi Áramlat-2 ne válhasson orosz „geopolitikai eszközzé” Ukrajna ellenében.

„Az ukrán elementáris érdekeket szavatolni kell, és ha Oroszország eltér ettől, akkor az az alap, amelyen az Északi Áramlat-2 jelenleg nyugszik, megszűnik létezni” – szögezte le Laschet az interjúban..