Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
321.75
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Itt vannak a jó hírek az Adria felé tekintgetőknek

Nem várnak az enyhítéssel a hétvégéig.

Még a hétvége előtt enyhíthet Horvátország a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozásokon, engedélyezik száz főig a rendezvényeket és kinyithatnak az éttermek belső helyiségei - mondta Davor Bozinovic horvát belügyminiszter hétfőn, a válságstáb és a szűkebb kormány együttes ülését követően.

A tárcavezető kiemelte, hogy

a nyitás fokozatos lesz, az új rendelet pedig június közepéig lesz érvényben.

Hozzátette: szigorú járványügyi intézkedések mellett engedélyezik a vásárok és a szakkiállítások megrendezését is. Meghatározzák, hány négyzetméternek kell jutnia egy főre, valamint kötelező lesz a maszk viselése.

Részleteket várhatóan szerdai sajtótájékoztatóján közöl majd a válságstáb.

A Jutarnji List című horvát napilap járványügyi szakemberekre hivatkozva hétfőn arról írt, hogy a maszk viselése kötelező lesz mindaddig, amíg legalább 1,7 millió ember meg nem kapja mindkét oltást.

A valamivel több mint négymilliós országban eddig 1 181 255-en kaptak védőoltást, közülük 401 566-nak már a második adag vakcinát is beadták.

Az elmúlt napon 74 új fertőzöttet azonosítottak,

ezzel a járvány kezdete óta számuk elérte a 354 060-at. Az elmúlt 24 órában a Covid-19 szövődményeinek következtében 26-an haltak meg, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 7929-re emelkedett. Kórházban 1211 beteget ápolnak, közülük 116-an vannak lélegeztetőgépen.

Javul a járványhelyzet a szomszédos Szlovéniában is, ahol tovább csökkent a fertőzöttek és a kórházban kezelt betegek száma.

Hétfőre 83 új fertőzöttet regisztráltak, s ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma elérte a 251 773-at. Az országban tavaly október 4-én volt utoljára száz fő alatt a napi esetszám. Az elmúlt napon egy beteg hunyt el, így a járvány halálos áldozatainak száma 4652-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 316-an vannak kórházban, 96-an közülük intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmilliós országban védőoltást eddig 630 265-en kaptak, közülük 334 628-an már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult népesség 36,5, illetve 19,4 százaléka.

Janez Poklukar egészségügyi miniszter a Siol.net hírportálnak nyilatkozva elmondta: a nagyobb vakcinaszállítmányok érkezésével nyárig be tudják oltani a felnőtt lakosság több mint felét, márt csak azért is, mert csökkent a vakcinákkal szembeni bizalmatlanság. Ennek ellenére szerinte folytatni kell az oltás felvételére buzdító kampányt, hogy a helyzet ne romoljon egy esetleges új őszi hullám előtt.

"Amennyiben nem tudjuk elérni a szükséges átoltottságot az országban, az év végén vagy a jövő év elején, amikor a körülmények kedvezőbbek lesznek a vírus terjedéséhez, újra megismétlődhet az a helyzet, amivel tavaly szembe kellett néznünk" - húzta alá Poklukar.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×