Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
326.04
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Andrew Cuomo New York-i kormányzó látogatást tesz a Jacob K. Javits konferenciaközpontban kialakított oltóponton 2021. március 8-án.
Nyitókép: MTI/EPA/AP/Seth Wenig

Egyre többen követelik a New York-i demokrata kormányzó lemondását

Párttársai közül is egyre többen követelik Andrew Cuomo lemondását és felelősségre vonását miután az elmúlt hetekben hat nő vádolta meg szexuális zaklatással a New York-i demokrata kormányzót - számolt be az amerikai sajtó.

Pénteken az Egyesült Államok Kongresszusának több alsóházi demokrata képviselője is csatlakozott azokhoz, akik Cuomo lemondását követelik. Többen is felszólították a kormányzót, hogy távozzon posztjáról, amely - szakértők szerint - a botrányos ügy fordulópontját is jelentheti. Jerry Nadler, a ház igazságügyi bizottságának elnöke kijelentette: Cuomo "elvesztette a New York-i emberek bizalmát. A kormányzónak le kell mondania."

A New York-i közgyűlés demokrata elnöke csütörtökön megbízta az igazságügyi bizottságot, hogy teljes idézési jogkörrel indítsa el Cuomo felelősségre vonási vizsgálatát. Carl Heastie közleményében azt írta: "Felhatalmazom a közgyűlés igazságügyi bizottságát, hogy indítson el egy felelősségre vonási vizsgálatot Charles D. Lavine elnök vezetésével, amelynek során kivizsgálják a Cuomo kormányzó helytelen viselkedésével kapcsolatos állításokat." Heastie a kormányzóval szembeni vádakat "komolynak" nevezte.

Az elmúlt hetekben hat nő is szexuális zaklatással vádolta meg a 63 éves politikust.

Legutóbb csütörtökön az Albany Times Union című New York-i napilap számolt be egy esetről, amely szerint Cuomo állítólag tavaly a saját rezidenciáján zaklatta az egyik kollégáját.

A beszámoló szerint a nőt a kormányzó lakhelyére rendelték azzal az ürüggyel, hogy segítsen megoldani egy problémát Cuomo mobiltelefonjával kapcsolatban. Később - a cikk szerint - a kormányzó benyúlt a nő blúza alá és tapogatni kezdte annak ellenére, hogy segítője arra kérte, hogy hagyja abba. Az ügyet már a rendőrség vizsgálja.

Csütörtökön csaknem 60 New York-i törvényhozó levélben szólította fel Cuomót a lemondásra. Úgy fogalmaztak: "A kormányzó elvesztette a közvélemény és az állami törvényhozás bizalmát." Mint írták: "Van egy kormányzóhelyettesünk, aki vezetheti a várost a ciklus hátralévő részében. Ez lenne a legjobb a New York-i lakosoknak ebben a kritikus időben. Itt az ideje, hogy Cuomo kormányzó lemondjon."

Bill de Blasio New York-i demokrata polgármester csütörtökön azt mondta, hogy a vádak fényében Cuomo "már nem szolgálhat kormányzóként",

és a legutóbbi zaklatási vádakat "mélységesen aggasztónak" nevezte. A harmadik ciklusát töltő New York-i kormányzó azonban továbbra sem hajlandó lemondani. Cuomo legutóbb hétfőn jelentette be, hogy semmiképpen nem lép vissza pozíciójából.

A zaklatási botrányokat megelőzően februárban egy szövetségi vizsgálat is elindult Cuomo ellen. Azzal gyanúsítják a demokrata politikust és kollégáit, hogy adatokat titkoltak el a nyilvánosság elől a New York-i idősotthonokban történt - koronavírus okozta - halálesetek számával kapcsolatban. A kormányzó egyik hivatali segédje korábban beismerte, hogy azért kozmetikázták az adatokat, mert attól féltek, hogy azt a republikánusok és Donald Trump elnök felhasználja ellenük és az egész Demokrata Párt ellen.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×