Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.93
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Érkező utasok a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. július 17-én. A reptéren a forgalom jelenleg a koronavírus-járvány előttinek csupán a töredéke, de hétről hétre több járat és utas fordul meg itt. Júliusra már csaknem tízezerre nőtt a napi utasszám, ami jelentős növekedés júniushoz képest, amikor a teljes havi forgalom 84,4 ezer utas volt, az egy évvel korábbi 1,5 millióval szemben.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Turizmus: „borzasztóan elégedetlen” az EP szakbizottsága

A turizmusban dolgozók megsegítését szorgalmazza az Európai Parlament szakbizottságának alelnöke. Ujhelyi István szerint az elmaradó külföldi turisták miatt Budapest is súlyos károkat szenved el.

Egészen tragikusnak látja az európai turizmus helyzetét az Európai Parlament ez ügyben illetékes szakbizottságának szocialista alelnöke. Ujhelyi István szerint nyáron úgymond lélegeztetőgépre került az ágazat, amikor nagy számban mentek nyaralni az emberek. A politikus az InfoRádiónak arról beszélt, hogy Magyarországon a helyiek felpörgették a belföldi turizmust, de Budapestről egyértelműen hiányoztak a külföldi turisták.

„Tavasszal és most szeptember 1-je után különösen, de a nyáron is hiányoztak külföldi turisták, hiszen

a turizmushoz közlekedési feltételek és bizalom szükségeltetik

– fogalmazott a politikus. – Márpedig a légi közlekedés alig–alig állt helyre Európában. Azt mondják a szakemberek, hogy minimálisan 3–4 év, mire ugyanott fogunk tartani közlekedésinfrastruktúrában, a repülés lehetőségét nézve, mint egy évvel ezelőtt. Tehát Budapest az elérhetőség szempontjából is hátrányt szenvedett, és bizony a turisták kedve és bizalma sem volt meg ahhoz, hogy utazzanak” – tette hozzá.

Az Európai Parlament egyébként június végén fogadott el egy olyan határozatot, amely egy alap lehet a tagállamok számára, hogy életben tartsák a turizmust. Hétfő délután az EP több frakciója közösen szólalt meg, mondván: nem történik semmi.

„Borzasztóan elégedetlenek vagyunk, ahogyan az Európai Bizottság és a tagállami kormányok, illetve közös testületük, az Európai Tanács kezelte az általunk és a szakma által előterjesztett javaslatokat

– emelte ki Ujhelyi István. – Alig–alig van konkrét, nevesített akció, finanszírozási eszköz a turisztikai ágazat cégeinek. Ráadásul a tagállami kormányfők folyamatosan azért harcolnak, hogy az Európai Unió ne pántlikázza a támogatási pénzeket, hanem ők maguk hadd döntsék el, hogy mire költik otthon” – jegyezte meg.

A képviselő Máltát és Ausztriát pozitív példaként hozta fel arra, hogy az ottani kormány támogatja a turizmusban kárt szenvedett munkavállalókat. Ujhelyi István úgy látja, Magyarországon ez nem történik meg, vagy ha volt is némi segítség, az szeptember elején megszűnt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×