eur:
413.22
usd:
397.46
bux:
79243.31
2024. december 18. szerda Auguszta
Törmelékkel teli utca a bejrúti kikötőben történt előző napi hatalmas robbanást követően 2020. augusztus 5-én. A detonáció következtében legkevesebb száz ember életét vesztette, több mint négyezren megsebesültek. A robbanások okát nem tudni.
Nyitókép: MTI/EPA/Vael Hamzeh

Kiderült, honnan származott a Bejrútban felrobbant anyag

A város jó része elpusztult a keddi kettős robbanáskor. Legalább kétszázezer ember vált földönfutóvá, miután a hatalmas erejű detonációban az otthonuk megsemmisült.

A bejrúti robbanás okáról már korábban is jelentek meg feltételezések, ismert volt, hogy petárdaraktárban keletkezett tűz okozta az elsőt, a második pedig azért lett rendkívüli erejű, mert 2700 tonnányi ammónium-nitrát robbant be, amelyet hat éve kobozott el és azóta egy kikötői raktárban tárolt a vámhivatal. Ammónium-nitrát robbanására utal az is, hogy szemtanúk szerint utána narancssárga felhő keletkezett. Hasonló, vörösesbarna színe van a nitrátvegyületek robbanása után keletkező, mérgező nitrogén-dioxid gáznak is.

A robbanás helyszínét megjelölve tartják a Google Térképen
A robbanás helyszínét megjelölve tartják a Google Térképen

Michel Aun libanoni elnök szerdán bejelentette, hogy vizsgálat indul a végzetes katasztrófa okainak teljes feltárása érdekében. Jelezte, hogy a vizsgálat eredményéről maradéktalanul tájékoztatni fogják a közvéleményt. Az államfő televíziós beszédében segítséget kért más országoktól arra utalva, hogy Libanon a gazdasági összeomlás szélén áll. Érkeztek is felajánlások számos országtól a kettős robbanás sérültjeinek ellátása, a romok eltakarítása és az újjáépítés érdekében: Az EU tűzoltók küldésével és műholdas rendszerével segíti Libanont (a polgári védelmi mechanizmusban eddig Csehország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Lengyelország és Németország jelezte részvételi szándékát), Oroszország egy mobilkórházat telepít, az ötből az első két gép már útnak is indult. Franciaország két repülőgéppel szakértőket és felszereléseket küld, Ausztrália nagyjából 1,4 millió dollárnyi támogatást ajánl fel a Világélelmezési Program (WFP) és a vöröskereszt számára. Irak, Jordánia, Egyiptom egészségügyi felszerelést és egészségügyi személyeztet szállít Libanonba.

A helyi vöröskereszt az egészségügyi minisztériummal karöltve próbálja elhelyezni a halottasházakban az áldozatok holttestét, a kórházak pedig már megteltek sérültekkel.

A robbanás következtében egyébként teljesen megsemmisült Libanon központi magtára a benne tárolt gabonával együtt, így az országnak egy hónapnál kevesebbre elegendő gabonatartaléka maradt, miközben a élelmiszerbiztonság fenntartásához három hónapnyi tartalékra lenne szüksége - mondta Raul Nehme gazdasági miniszter.

Évekkel ezelőtt elkobzott műtrágya

A Bejrútban elraktározott, majd felrobbant nagy mennyiségű műtrágya a Rhosus nevű hajóról származik, amelynek orosz tulajdonosa volt, és rakományát hat évvel ezelőtt kobozta el a libanoni vámhivatal - közölte szerdán az LBCI televízió, amelynek információiról az RBC orosz hírportál közölt pontosító részleteket.

Az LBCI a libanoni legfelsőbb védelmi tanács ülésének eredményeiről beszámolva közölte, hogy a veszélyes rakomány, a 2750 tonna ammónium-nitrát a Rhosus nevű hajón érkezett 2014 szeptemberében a bejrúti kikötőbe. A hajó a georgiai Batumi városból indult úticélja, Mozamik felé. Meghibásodás miatt azonban kénytelen volt útközben váratlanul kikötni a libanoni fővárosban. A helyi hatóságok megvizsgálták a moldovai zászló alatt hajózó Rhosust, és megtiltották, hogy elhagyja a kikötőt, a veszélyes műtrágyarakományt pedig elkobozták és raktárba helyezték.

A Rhosus tulajdonosa az orosz állampolgárságú, Cipruson élő Igor Grecsuskin volt. A kikötés után csődöt jelentett, erre hivatkozva elhagyta a hajót, a legénységet pedig fizetés nélkül faképnél hagyta.

Meghaladja a százat a bejrúti kettős robbanás halálos áldozatainak száma, a sérültek száma több mint négyezer, és legalább kétszázezer ember vált földönfutóvá, miután a hatalmas erejű detonációban az otthonuk megsemmisült - közölte a helyi média szerdán a hatóságokra és a vöröskeresztre hivatkozva.

Mivel vannak még emberek az összedőlt épületek romjai alatt, és több mint hatvan sérültnek válságos az állapotba, nem zárható ki, hogy tovább fog emelkedni a halálos áldozatok száma. A sérültek között vannak külföldiek is. Megsérült az ENSZ 48 alkalmazottja és 27 családtagjuk is - közölte szerdán az al-Dzsazíra hírtelevízióval Farhan Haq, az ENSZ-főtitkár szóvivője.

Magyar sérült nincs, de az ország libanoni követsége is azok között van, amelyek megsérültek a detonációkban. A robbanásnak magyar szemtanúja is volt.

Marvan Abbud bejrúti kormányzó közölte a libanoni MTV televízióval, hogy 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. A hatóságok azon vannak, hogy élelemmel, ívóvízzel és hajlékkal lássák el őket. A tűzoltóság tíz emberét veszítette el, és a kár 3-5 milliárd dollárra (880-1500 milliárd forint) vagy még annál is többre rúg - mondta a kormányzó.

Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították és gyásznapot hirdettek.

A jordániai földtani intézet szerint a robbanás 4,5-es erősségű földrengésnek felelt meg a Richter-skálán. Hírügynökségek megjegyzik, hogy a tizenöt éves libanoni polgárháború idején se történt ekkora erejű robbanás a libanoni fővárosban. Erejére utal, hogy még a Bejrúttól 200 kilométernyire lévő Cipruson is lehetett érezni.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: a patrióták nyernek, a liberálisok Brüsszelbe szorulnak vissza, az Mordor vidéke

Orbán Viktor: a patrióták nyernek, a liberálisok Brüsszelbe szorulnak vissza, az Mordor vidéke

El fogunk érkezni ahhoz a nagy kérdéshez, hogy az ilyen nagyságrendű problémákkal, mint amilyenekkel a Nyugat most küzd, sikerül-e az ottani politikai rendszereknek a demokrácia keretein belül megoldást találniuk – tette fel a kérdést a miniszterelnök egy interjúban. Beszélt Ukrajna támogatásának várható megcsappanásáról, a tűzszünet esélyéről, a liberálisok és a patrióták küzdelmeiről.

Jogerősen elítélték Nicolas Sarkozy volt francia elnököt

Nicolas Sarkozy ellen több jogi eljárás is folyamatban van, de ez volt az első, amely bírósági szakaszba került, és az első alkalom az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció miatt jogerősem elítéltek egy volt köztársasági elnököt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×