Infostart.hu
eur:
364.03
usd:
324.5
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Johannesburg, 2018. július 17.Barack Obama volt amerikai elnök beszédet mond a Nobel-békedíjas Nelson Mandela néhai dél-afrikai elnök születésének századik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a johannesburgi Bidvest Wanderers Stadionban 2018. július 17-én. Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű államfője 1918. július 18-án született, és 2013. december 5-én, 95 éves korában hunyt el. (MTI/EPA)
Nyitókép: -

Üzent a tüntetőknek Barack Obama

Békés cselekvésre szólított fel Barack Obama, az Egyesült Államok volt és első afroamerikai elnöke közleményében.

Az egykori elnök, aki az elmúlt hetekben azt ígérte, hogy aktívan részt vesz az elnökválasztási kampányban a demokraták oldalán, a közleményben

arra buzdította a tüntetőket: alakítsák "a mi igazolható haragunkat békés, fenntartható és hatékony cselekvéssé".

Obama kifejtette, hogy szerinte az embereknek muszáj még erőteljesebben tudatosítaniuk az igazságtalanságokat, ezt tüntetések révén kell megtenniük, ám aztán ezt a tudatosságot nagyobb választási részvételben kell megjeleníteniük és olyan kormányzatot kell választaniuk, amelynek "tisztségviselői válaszolnak a követeléseinkre".

A volt elnök elutasította a tüntetéseken tapasztalható erőszakot és fosztogatásokat. Ugyanakkor elismerte, hogy a tüntetések olyan régóta fennálló problémákra válaszolnak, amelyekkel a korábbi választott tisztségviselők sem foglalkoztak. Nem tért ki azonban saját kormányzatának ezzel kapcsolatos tevékenységére, döntéseire. Az Obama-kormányzat idején is voltak ugyanis véres megmozdulások, amelyek során az afroamerikaiak a rendőri erőszak ellen tiltakoztak. A Black Lives Matter (a Fekete életek számítanak) nevű radikális fekete csoport, amely gyakran nyúlt az erőszak eszközéhez, éppen az Obama-kormányzat idején vált aktívvá. Mint Obama fogalmazott: az országszerte zajló tüntetéssorozat "a rendőri gyakorlat és szélesebb értelemben véve az igazságszolgáltatási rendszer reformjának elmaradása miatti őszinte és legitim csalódottságot" jelzi. Konkrétumok említése nélkül, "igazi változásokat" sürgetett az országban szerinte létező "folyamatos és bomlasztó" rasszizmus ellen. Mozgósításra sürgette az embereket és leszögezte, hogy "meg kell szerveznünk és le kell adnunk voksainkat ahhoz, hogy olyan jelölteket válasszunk meg, akik reformokat hajtanak végre".

Hétfő délelőtt Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke és a demokraták várható elnökjelöltje a Delaware-ban lévő Wilmingtonban egy afroamerikai templomban találkozott a helyi fekete közösség 15 egyházi és oktatási vezetőjével.

A 77 éves politikus Donald Trump elnököt és a jelenlegi kormányzatot okolta a kialakult helyzetért, az egyenlőtlenségekért és a rasszizmusért. Úgy fogalmazott: "a gyűlölet csak rejtőzködik, nem tűnik el. És amikor valaki, aki hatalmon van, szítja a gyűlöletet, akkor az a felszínre tör. Egy elnök szavai fontosak. Bátorítja az embereket a vitriol kiengedésére".

A volt alelnök azt ígérte, hogy ha elnökké választják, akkor szembenéz "az intézményes rasszizmussal" és elnöksége első 100 napjában létrehoz egy rendőrséget ellenőrző testületet.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×