Infostart.hu
eur:
380.29
usd:
322.9
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Jövő héttől enyhítenek a szigoron a lengyelek

Lengyelországban április 20-tól enyhítenek a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseken, az egészségügyi szabályok betartása mellett egyszerre többen tartózkodhatnak majd a boltokban és templomokban, újból megnyitják az erdőket, parkokat - jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő.

Hétfőtől enyhítenek az üzleti szolgáltatásokra vonatkozó intézkedéseken, így a 100 négyzetméter alatti üzletekben egy pénztárra számolva 4 ügyfél tartózkodhat egy időben, nagyobb boltokban pedig 15 négyzetméterenként 1-1 személy. Az utóbbi szabály a templomokra is vonatkozik, míg eddig csak öt hívő vehetett részt a szertartásokon.

A bolti eladóknál egyúttal egészségügyi ellenőrzést (lázmérés) vezetnek be.

Szintén hétfőtől lazítanak a kijárási korlátozásokon, újból lehet erdőkbe, parkokba járni, viszont a zöld területeken ezentúl is kötelező betartani az egymás közötti távolságtartás szabályait.

A kormányfő kilátásba helyezte: a következő hetekben újabb enyhítéseket fognak bejelenteni, az ütemezés az aktuális epidemiológiai helyzettől függ majd. A következő szakaszokban a kereskedelem, a szolgáltatások beindítását tervezik. Lehetővé akarják tenni a gazdasági tevékenység és a társadalmi élet feléledését, mindezt azonban továbbra is az egészségügyi elővigyázatossági szabályok betartása mellett. "A koronavírus elleni harc nem ér véget, de most már ellentámadást indítunk" - jelentette ki Morawiecki.

Elmondta egyúttal: feltehetőleg még sokáig érvényben marad a nagyobb társasági rendezvények tilalma. A határzár esetleges feloldására vonatkozó kérdésre Morawiecki úgy válaszolt: a határzár legalább május 3-ig érvényben marad. Később ismertetik az iskolai oktatás újraindítását illető terveket is.

A kormányfő közölte: a koronavírus elleni harc most következő szakaszában három fő irányt akarnak követni, mégpedig

"az elkülönítés, az azonosítás és az informatika szélesebb körű alkalmazásának" irányát.

Az első továbbra is a kölcsönös távolságtartás, valamint a szájmaszk csütörtöktől mindenkire kötelező köztéri viselését jelenti. A második a lehetséges fertőzöttek és korábbi kapcsolataik mihamarabbi kiszűrését, a harmadik pedig a járvány elején bevezetett távmunka minél szélesebb körű alkalmazását - magyarázta Morawiecki.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×