Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.14
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Koronavírusos több tigris New York egyik állatkertjében

Ez az első eset, hogy tigrisnél és oroszlánnál kimutatták a vírust.

New York egyik állatkertjének több nagymacskája is megfertőződött a koronavírussal - jelentette be az amerikai szövetségi agrárminisztérium (USDA) közleményben vasárnap este.

New York Bronx negyedének állatkertjében Nadia, az egyik négyéves maláj tigris szervezetében bukkantak először a kórokozóra.

A minisztérium közleménye szerint Nadiát azt követően kezdték el vizsgálni, hogy szárazon köhögött és étvágytalan lett. Először megröntgenezték, vérmintát vettek tőle és ultrahangos vizsgálatokat végeztek el rajta, majd - tekintettel a New Yorkban tomboló koronavírus-járványra - megcsinálták a vírustesztet is. A többi nagymacskát szintén tanulmányozták, és kiderült, hogy további három tigris és három oroszlán is megfertőződött.

Ez az első eset, hogy tigrisnél és oroszlánnál kimutatták az új típusú koronavírust.

Az állatkertet még március közepén bezárták, az első tigrisen annak a hónapnak a végén jelentkeztek a betegség tünetei. Paul Calle, az intézmény főállatorvosa úgy véli, hogy a nagymacska az állatkert egyik fertőzött, de tünetmentes alkalmazottjától kapta el a vírust.

A szövetségi minisztérium szerint nincs bizonyíték arra, hogy a fertőzés emberről állatra is terjedhet, de közleményében óva intette a már fertőzéssel diagnosztizáltakat attól, hogy kedvenc háziállataik közelében legyenek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×