Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.14
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Védőmaszkot viselő utasok várják, hogy felszálljanak a vonatra egy kijevi vasútállomáson 2020. március 27-én. Az ukrán kormány bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt Ukrajna teljesen leállítja a nemzetközi utasszállítást, azaz lezárja határait saját állampolgárai előtt is. Az orosz állami vasúti társaság különvonatot indít az orosz állampolgárok Ukrajnából és az ukránok Oroszországból történő hazaszállítására. A mintegy 800 férőhelyes szerelvény a tervek szerint 27-én indul Kijevből és másnap érkezik meg Moszkvába.
Nyitókép: Szerhij Dolzsenko

Komoly szigorításokat vezettek be Ukrajnában

Tilos mostantól arcmaszk és személyes iratok nélkül nyilvános helyen, illetve közterületen tartózkodni.

Életbe léptek hétfőn Ukrajnában azok az új korlátozó intézkedések, amelyeket a kormány a múlt héten rendelt el, a szigorítások értelmében egyebek mellett tilos mostantól arcmaszk és személyes iratok nélkül nyilvános helyen, illetve közterületen tartózkodni.

Kötelezővé tette a kormány a hatvan évesnél idősebbek önelszigetelését.

Ők csak két kilométeres körzeten belül mehetnek ki otthonukból, és csakis élelmiszer- vagy gyógyszervásárlás, illetve napi legfeljebb kétszeri háziállat-sétáltatás céljából. A közterületeken legfeljebb kettesével járkálhatnak az emberek. Tiltott lett a szabadtéri sportlétesítmények, játszóterek, parkok és vízparti területek látogatása is. Háziállatokat mostantól egyszerre csak egy ember sétáltathat.

Ukrajnában hétfőre egy nap alatt hat új esettel, 38-ra emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 68-cal 1319-re. A betegségből eddig 28-an gyógyultak fel az országban.

Kárpátalja megyében meghalt az első beteg, egy nő, aki súlyos állapotban, lélegeztetőgépen volt

- közölte a megyei kormányzóság sajtóosztálya, hozzátéve, hogy jelenleg 35 igazolt fertőzöttet tartanak számon a megyében, közülük kettő állapota súlyos. Ungváron egy 28 éves segédlelkész is megfertőződött egész családjával - feleségével, szüleivel és féléves kisgyermekével - együtt. Neje és a csecsemő kivételével valamennyien kórházba kerültek - hozta nyilvánosságra az ungvári városi tanács.

Belehalt a Covid-19 betegség szövődményeibe hétfőn egy 57 éves pap is a nyugat-ukrajnai Ternopil megyében. A hétvégén Umanban egy amerikai állampolgárságú haszid zsidó zarándok halt bele a betegségbe: mostanra kiderült, hogy felesége és két gyermeke is fertőzött - tájékoztatott a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében lévő város polgármestere.

Az Oroszország által Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím félszigeten április végéig meghosszabbították a karantént, vasárnapi adatok alapján eddig 20 koronavírusos fertőzöttet regisztráltak a félszigeten - írta az RBK hírportál. Lakásaikat az ottlakók csak munkavégzés, élelmiszer- vagy gyógyszervásárlás, háziállat-sétáltatás céljából, illetve sürgős orvosi segítségnyújtás szüksége esetén hagyhatják el.

Ukrajna már 53. helyen áll azon országok között, ahol a koronavírust kimutatták a Johns Hopkins egyetem statisztikája szerint - hozta nyilvánosságra hétfőn az Ukrajinszka Pravda hírportál. Viktor Ljasko ukrán egészségügyiminiszter-helyettes, országos tisztifőorvos hétfői sajtótájékoztatóján közölte, hogy az igazolt fertőzések számának átlagos napi növekedése Ukrajnában az elmúlt 12 napban 27 százalékos volt, az elmúlt napban pedig 7 százalékos.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×