Infostart.hu
eur:
378.54
usd:
320.68
bux:
130846.13
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Boris Johnson brit miniszterelnök a koronavírus helyzetéről tart sajtótájékoztatót a londoni kormányfői rezidencián, a Downing Street 10-ben 2020. március 12-én. Nagy-Britanniában tízre emelkedett a tüdőgyulladást okozó koronavírus halálos áldozatainak száma.
Nyitókép: Boris Johnson brit miniszterelnök a koronavírus helyzetéről tart sajtótájékoztatót a londoni kormányfői rezidencián, a Downing Street 10-ben 2020. március 12-én. MTI/EPA Pool/Facundo Arrizabalaga / POOL

A koronavírus idején szinte már meg is feledkezik Európa a brexitről

Az még csak egy dolog, hogy a felek álláspontja a gyakorlati kilépés utáni helyzetről eltérő, de a két főtárgyaló is koronavírusos, ami a jelen helyzetben szimbolikusnak tekinthető az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint.

A hét elején az uniós és a brit küldöttségek megállapodtak arról, hogy hónapokon belül rendezik az ír határ kérdését. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense az InfoRádiónak azt mondta: az igen távol lévő álláspontok mellett az is nehezíti a kérdést, hogy mindkét delegáció vezetője koronavírussal fertőzödött meg.

"Az átmeneti időszak elején vagyunk, ez azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság a saját feltételei miatt december 31-ével vállalta, hogy de facto is kilép az Európai Unióból. Kiderül, a tárgyalások hogy fognak haladni, de elsőre azt mondták, hogy

ha júniusig nem születik valamilyen megoldás a kilépés utáni viszonyról, akkor már inkább a teljes kilépésről fognak dönteni. De most mindent felborított a járvány"

- foglalta össze Gálik Zoltán.

Március elején ráadásul még személyesen tudtak tárgyalni a delegációk, azóta viszont csak a videokonferencia járható.

"Két nagy csapásnyomon halad a tárgyalás, az egyik a kilépési nyilatkozat és a feltételek betartása, ennek része az északír-ír határ kérdésének megoldása, ehhez tudni kell, hogy Észak-Írország benne maradna az EU szabályozási rendszerében, még akkor is, ha az Egyesült Királyság elhagyná. A másik pedig az azonos feltételek biztosítása a versenyjogban, állami támogatásokban, szociális védelem tekintetében. Az Egyesült Királyság nem akar semmiképpen sem a része maradni az európai igazságügyi együttműködésnek" - húzta alá a szakértő.

Hogy a tárgyalásokat megakasztja-e a koronavírus, azzal kapcsolatban szimbolikusnak tartja, hogy a két főtárgyaló is fertőzött, valamint Boris Johnson is így próbálja kézben tartani a folyamatokat, de az biztos, hogy a felek álláspontja jelenleg nagyon messze van egymástól - vélekedett Gálik Zoltán.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

A cél ezúttal aligha szentesíti az eszközt, azaz a német politika mindennapjaira átírva a legújabb takarékossági javaslatot. Azt a legerősebb kormánypárthoz, a CDU-hoz köthető Gazdasági Tanács terjesztette elő, indítványozva egy erőteljes nyugdíjrendszeri átalakítás mellett például a fogászati ellátás állami finanszírozásának teljes megszüntetését.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×