Infostart.hu
eur:
354.32
usd:
309.89
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó
A Grand Princess óceánjáró a kaliforniai Oakland kikötőjében 2020. március 9-én. Az üdülőhajón több utasnál állapították meg, hogy fertőzött az új koronavírussal, de az amerikai hatóságok engedélyezték, hogy kikössön Oaklandben.
Nyitókép: MTI/EPA/John G. Mabanglo

Ezrek rekedtek a tengeren, sehol sem engedik kikötni a luxushajókat

Több mint tucatnyi óceánjáró szállodahajó keres nyitott kikötőt, mert a koronavírus-járvány miatt sehol sem kap kikötési engedélyt.

Március 13-án a óceánjáró hajók nemzetközi szövetsége (CLIA) 30 napra felfüggesztette a hajójáratok indulását és érkezését az Egyesült Államok kikötőibe a koronavírus-fertőzés veszélye miatt.

Több mint két héttel a tilalom kihirdetése után még utasok tízezrei várják a sorsukat csaknem húsz hajó fedélzetén. A CLIA, amely 38 hajótársaság 277 járművét képviseli, a CNN érdeklődésére közölte, a hajóállomány 5,4 százaléka még mindig nem tudott kikötni.

A CNN összegyűjtötte, mely hajók vesztegelnek a tengeren:

Zaandam – eredetileg dél-amerikai körúton volt, és Chilében kellett volna március 21-én kikötnie. Influenzaszerű megbetegedése 73 vendégnek és a legénység 116 tagjának van, négyen elhunytak a hajón. A Holland America hajótársaság ezt nem erősítette meg, csupán két ember pozitív koronavírustesztjét jelentette be. A hajó úton van a floridai Fort Lauderdale felé, de mivel sehol sem engedték kikötni, egy másik hajóval kellett új személyzetet és ellátmányt vinni.

Arcadia – januárban indult 100 napos világ körüli útra, most Southamptonba tart, miután legutóbb Fokvárosban nem engedték kikötni. Április 12-én, az eredetileg tervezett időpontban ér véget az út. A hajón egyelőre nincsenek fertőzöttek.

Maasdam – a hajó megérkezett San Diegóba, és mivel nem volt beteg a fedélzeten, ezért a 842 utast és az 542 tagú legénységet úgy engedik el a hajóról, hogy mindenkit közvetlenül a repülőjáratához szállítanak.

Coral Princess – március 5-én indult a chilei Santiagóból, és nem tudta letenni az utasait Brazíliában, noha nincs vírusfertőzött a hajón, ezért most Fort Lauderdale felé tart.

Pacific Princess – Ausztráliában kiszállhattak az egészséges utasok, és azonnal repülővel indultak haza, akik betegek, a hajón maradtak, amely most visszaindult Los Angelesbe. A hírek szerint 75 maradtak a hajón, de nem tudni, hogy koronavírus fertőzte-e meg őket.

Queen Victoria – még január 8-án indult 82 napos útjára Hamburgból, és Dél-Amerikába tartott. Most Southampton felé hajóznak, és a hírek szerint senki sem beteg a fedélzeten.

Queen Mary 2 – január 3-án indult egy 103 napos útra New Yorkból, de most megszakította az útját, és Ausztráliából Southhamptonba tart. Az utasok többsége Perthben kiszállt, és hazautazott, és csak azok maradtak, akik egészségügyi okokból nem szállhatnak repülőre. Közöttük sincs egyelőre beteg.

MSC Magnifica – január 4-én indult világ körüli útra, de március 24-én nem engedték kiszállni az utasokat Ausztráliában, noha nincs beteg az utasok között. Most Európa felé vette az irányt a Magnifica.

Celebrity Eclipse – március 1-jén indult Buenos Airesből, de nem köthetett ki Chilében, így most San Diego felé tart. A fedélzeten nincs fertőzött, viszont fogytán vannak a készletek.

Azamara Pursuit – egy nappal később indult az argentin fővárosból, és egyenesen Miamiba megy, mert útközben sehol sem tudott kikötni.

Costa Victoria – Civitavecchia kikötőjében áll a hajó, amelyen korábban egy fertőzöttet regisztráltak, ő már Görögországban kiszállt. A többiek most hagyják el a hajót Olaszországban.

Columbus és Vasco da Gama – a két hajó a múlt héten a thaiföldi Phuket közelében találkozott, és 239 utas helyet cserélt. A briteket átköltöztették a Colombusra, míg az ausztrálokat és az új-zélandiakat a Vasco da Gama viszi haza. Előbbi csak április 13-án ér Tilburybe, utóbbi már kikötött Freemantle-ben, de egyelőre nem engedték kiszállni utasokat. A csaknem nyolcszáz ausztrált azonnal kéthetes karanténba viszik, míg a többieket elviszi a hajó Új-Zélandra. Egyik hajón sem volt beteg.

Artania – a Hamburgból induló 140 napos út Ausztráliában szakadt meg, jelenleg arra várnak az utasok, hogy a Frankfurtba induló repülőgépeik felszálljanak. Egy utas lett fertőzött, majd további hét embernél mutatták ki a koronavírust, őket már kórházba vitték.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×