Infostart.hu
eur:
354.07
usd:
309.44
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Helyi lakosok szavaznak a szlovákiai parlamenti választáson a felvidéki Gömöralmágyon 2016. március 5-én. Megközelítőleg 4,4 millió választópolgár 23 politikai pártra és mozgalomra, illetve azok közel 2900 képviselőjelöltjére adhatja le voksát.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Szarka László: tragédiát hozhat a magyarokra a szlovákiai választás eredménye

A következő években a közigazgatás tervezett változása magyar parlamenti képviselet hiányában komoly veszélyeket rejthet - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szarka László történész, Szlovákia-szakértő.

Bár volt összefogási kísérlet, az előjelek alapján nem volt váratlan, hogy pártszerű magyar képviselet nélkül marad a szlovákiai törvényhozás - vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorának stúdiójában Szarka László történész, Szlovákia-szakértő.

"Mind a ketten a másikra fogják a sikertelenség okait, mégis

azt lehet mondani, hogy az MKP közölte, a Híd nélkül indul el.

2010-ben, 2012-ben és 2016-ban sem jutottak be a parlamentbe, 108-109 szavazatot szereztek az elmúlt három választás során, most is ennyi sikerült, illetve valamivel több, 112 ezer" - fordította a számok nyelvére a magyar részösszefogást. Ez az MKP esetében 3,9 százalékos eredményt jelent.

Ebből a szakértő szerint az következik: kimerültek a demográfiai tartalékok a tisztán magyar választói bázisból, ami 8,5 százalék a szavazók között.

"Ez a mennyiségű szavazó nem tud két pártot bejuttatni, de még egyet sem,

amennyiben olyan erőteljes ideológiai képletek jelzik az utat. Nem a régióval törődnek, hanem a magyar identitáshoz kapcsolódó kérdésekkel."

A Híd-Most pártot Robert Fico pártjának bukása rántotta magával Szarka László szerint.

"Egy tragikus folyamat volt, amelyben Bugár Béla is elveszítette azt az ösztönét, hogy mikor milyen döntéseket kell hozni. Az újságíró-gyilkosságot követően bent maradt a koalícióban, amit a párton belül is sokan súlyos hibának tartanak. Természetesen mindenre van magyarázat..." - fogalmazott a szakértő.

Miután az EP-választáson is már megbukott mindkét magyar párt, sokan összefogást vártak tőlük, ám a különbségek miatt a pártok tagsága is az összefogás ellen volt - mondta.

"Életveszélyes helyzetek következnek most,

a kormányra jutott pártok át akarják gondolni a választójogi törvényt, a regionális közigazgatás kérdését, a járások, megyék beosztását,

és hát napirenden van egy 30 éve késlekedő kisebbségi törvény elfogadása is. Mindez magyar képviselet nélkül egészen tragikus következményekkel is járhat."

Úgy látja, a mostani szlovákiai választások komoly, figyelmeztető fordulata, hogy

több szlovák párt is ki tudta építeni magyar szavazóbázisát.

A Szarka Lászlóval készült teljes beszélgetést este 6 órakor hallhatják az Arénában (InfoRádió, 88,1).

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Húsbavágó kormányhatározatok kerültek nyilvánosságra

A Magyar Közlönyben megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat, valamint a kormányhatározat az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló új szabályozás végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről.
Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

A folyamatos ukrán dróntámadások következtében a Krím-félszigeten az áram- és üzemanyag ellátás után a víz is akadozni kezdett. Moszkvában folyamatosan ütik az elektronikus hálózatot Kijev fegyverei, ugyanakkor az ukránoknál is akad gond: továbbra is alacsonyak a készletek légvédelmi rakétákból. Oroszosz jelentések szerint folyik a harc a donyecki Liman elfoglalásáért, a településen húzódik az egyik utoló védvonal a kulcsfontosságú erődváros, Szlavjanszk előtt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×