Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.02
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Sebastian Kurz kancellár, az Osztrák Néppárt (ÖVP) listavezetője választási kampányrendezvényt tart Bécsben 2019. szeptember 28-án, az előrehozott parlamenti választásokat megelőző napon.
Nyitókép: MTI/AP/Matthias Schrader

Sebastian Kurz szerint januárban megalakul az új osztrák kormány

Az Osztrák Néppártot (ÖVP) vezető Sebastian Kurz januárban szeretné gyorsan lezárni a koalíciós tárgyalásokat a Zöldekkel, és még ugyanabban a hónapban kormányt alakítani - számolt be róla több osztrák lap vasárnap. "Januárban lesz kormány" - mondta a korábbi kancellár a Kuriernak.

A lap Kurzra hivatkozva azt írta, hogy a végső koalíciós megállapodást január 7-e és 11-e között hozhatják nyilvánosságra, míg a Kronen Zeitung szerint az új kormány tagjai már január közepén letehetik hivatali esküjüket. Az Österreich című lap úgy tudja, hogy az ÖVP kilenc, míg a Zöldek négy tárcát kapnak. A néppárthoz kerülhet a külügy és az oktatásügy is.

Ausztriát három hónapja korlátozott jogkörökkel rendelkező, átmeneti kormány vezeti, amelynek élén Brigitte Bierlein ideiglenes kancellár áll. Kurz Néppártja 37,5 százalékot szerzett a szeptember 29-i választáson, így koalíciós partnerre van szüksége a sikeres kormányzáshoz.

A baloldali Zöldek és az ÖVP közötti tárgyalások elhúzódásának oka a két párt közötti jelentős véleménykülönbségek. Eddig nem sok információ szivárgott ki az egyeztetésekről, amelyek a Krone értesülései szerint karácsonykor is mindössze három napig szünetelnek.

"Jól haladunk, és optimista vagyok, ugyanakkor lényeges témákban kell még megbeszéléseket folytatnunk" - hangsúlyozta Kurz. Fontos, hogy "betartsuk, amit a kampány során megígértünk" - tette hozzá.

Az ÖVP három központi ígéretet tett: deficitmentes költségvetést, adócsökkentést és a migráció elleni küzdelem következetes folytatását. Kurz szerint azonban ugyanannyira fontos, hogy a Zöldek klímavédelemre és transzparenciára vonatkozó elképzelései is megvalósuljanak. Az éghajlatra káros magatartást adókkal sújtanák, miközben jóval olcsóbbá tennék a tömegközlekedést - mutatott rá.

A konzervatív politikus aláhúzta, hogy jó viszonyban van a Zöldeket vezető Werner Koglerrel.

Mindkettőnk célja egy olyan kormányprogram kidolgozása, amely tükrözi mindkét párt központi választási ígéreteit - mondta. "Ez azonban időbe telik."

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×