Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Azt a bolgár rendszámú kamiont vizsgálják, amelynek rakterében harminckilenc holttestet találtak a délkelet-angliai Thurrock városának ipari parkjában 2019. október 23-án. A teherjármű október 19-én lépett be Nagy-Britanniába az észak-walesi Holyhead kikötőjében. A kamion észak-írországi illetőségű sofőrjét gyilkosság gyanújával őrizetbe vették. A rendőrségi tájékoztatás szerint az áldozatok között 38 felnőtt és egy tinédzser van.
Nyitókép: MTI/AP/Alastair Grant

Halálkamion: újabb csapás a gyászoló családoknak

Több mint egy hónap várakozást követően hazaszállították Vietnamba az első földi maradványokat a délkelet-angliai konténerterminál halálkamionjában október 23-án felfedezett holttestek közül - tudatta a hanoi külügyminisztérium.

Szerda hajnalban 16 koporsó érkezett Vietnamba. A tárca tájékoztatása szerint a többi áldozat holttestét is hamarosan hazaszállítják, de ennek pontos időpontja egyelőre nem ismert.

Az egyik áldozat hozzátartozója a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy

csütörtökön meg is tartják a temetést.

Kitért arra is, hogy a helyi hatóságok nem tették lehetővé, hogy a gyászoló családok a repülőtéren várják a koporsókat.

"Talán attól tartanak, hogy a zokogásunk akadályozza a munkájukat"

- fogalmazott Pham Thi Tra My, aki a lányát veszítette el. Az ő lányának sms-e alapján derült fény arra, hogy az addig kínainak vélt, azonosítatlan áldozatok valójában vietnamiak lehetnek. "Sajnálom, anya. Meghalunk. Nem kapunk levegőt" - írta szívszorító üzenetében édesanyjának a lány.

A 39 áldozat holttestét egy essexi kamionterminál parkolójában találták meg egy hűtőkamionban október 23-án. Több embert, köztük a kamion északír sofőrjét őrizetbe vették. Őt embercsempészettel és gyilkossággal vádolták meg. Előbbit be is ismerte.

A hosszú várakozás mellett az áldozatok családjainak fájdalmát az is súlyosbítja, hogy a vietnami állam közölte, hogy a maradványok hazaszállítását maguknak kell kifizetniük, az állam mindössze 30 napra kamatmentes kölcsönt biztosít ehhez. Választhattak, hogy 1800 dollárért hamvasztás után, urnában szállítják haza elveszített szeretteiket, vagy 2800 dollárért koporsóban. Az egyik internetes adománygyűjtő oldalon 27 ezer dollár gyűlt össze a gyászolók megsegítésére, míg a Vingroup nevű vietnami vállalat bejelentette, hogy 800 dollárral támogat minden családot Nghe An és Ha Tinh tartományban, ahonnan a többségük származik.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 21:40
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×