eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Davos, 2017. január 16.Joe Biden leköszönő amerikai alelnök beszél egy rákellenes konferencián a 47. Világgazdasági Fórum előestéjén, a svájci Davosban 2017. január 16-án. (MTI/EPA/Gian Ehrenzeller)
Nyitókép: MTI/EPA/Gian Ehrenzeller

Úgy tűnik, csak mese Joe Biden szívszaggató históriája

"A lényeg, hogy három perc leforgása alatt Biden nem mondott igazat az időpontot, a helyszínt, a hősies cselekedetet, a kitüntetést, a katona rangját illetően, mint ahogyan a saját szerepéről is tévesen számolt be".

Joe Biden volt alelnök, a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa a napokban egy választási nagygyűlésen megható történettel idézte fel afganisztáni látogatását, de a The Washington Post kiderítette, hogy egyetlen szó sem igaz belőle.

A volt alelnök a múlt pénteken tartott választási nagygyűlést az északkeleti New Hampshire államban, ahol élénken ecsetelte a hallgatóságnak, hogy még alelnökként az afganisztáni Konarban járt, ahol ropogtak a fegyverek és halál leselkedett az amerikaiakra. Mint mondta: egy négycsillagos tábornok hívta meg őt, hogy kitüntesse a haditengerészet egyik kapitányát a hősiességéért.

Biden elmesélte: néhányan óva intették, de ő félresöpörte az aggodalmakat, nekivágott a kockázatos útnak. "Egy alelnököt mindig el lehet veszíteni, de ezekből a srácokból már nem veszíthetünk el senkit. Ez nem vicc" - idézte fel a veszélyekkel járó küldetés történetét. Elmondta: a kitüntetendő kapitány tűzharc közepette ereszkedett le egy mély szakadékba, hogy a hátán hozza fel bajtársa holttestét. Ezért kapta volna a kitüntetést. "Uram, én nem akarom ezt az átkozott kitüntetést, ne tűzze ki rám!" - kiáltotta a kapitány Biden elmondása szerint. "Ne tegye rám ezt a kitüntetést, uram! Kérem, uram, ne tegye. A bajtársam meghalt" - fejezte be a szívszorító történetet, majdnem kiáltásba fúlva Joe Biden.

A nagygyűlésen megjelent mintegy 400 ember síri csöndben hallgatta őt. Biden hozzáfűzte:

"isten engem úgy segéljen, ez az igazság".

A The Washington Post utána eredt a történetnek. Csütörtökre kiderítette: a történet, néhány apróbb és általános részlettől eltekintve nem igaz.

A történetet valószínűleg amerikai katonák és parancsnokaik elbeszéléseinek alapján, kampányszakemberei segítségével állította össze,

de bátor vállalkozásra, együtt érző találkozóra a katonákkal soha nem került sor.

A napilap azért megemlítette: Joe Biden 2008-ban valóban járt Afganisztánban, más amerikai szenátorokkal együtt, de nem alelnökként, hanem még szenátorként. Valóban találkozott egy fiatal katonával, aki kimentette bajtársa holttestét, de a bátor katona nem kapitány volt, és szó sem volt róla, hogy Biden kitüntette volna őt. Kyle J. White közlegényt hat esztendővel később Barack Obama elnök tüntette ki a Fehér Házban.

A The Washington Post így összegezte a történetet:

"a lényeg, hogy három perc leforgása alatt Biden nem mondott igazat az időpontot, a helyszínt, a hősies cselekedetet, a kitüntetést, a katona rangját illetően, mint ahogyan a saját szerepéről is tévesen számolt be".

Az egész történetben egyetlen részlet volt igaz, de az sem teljesen: 2011-ben Joe Biden Washingtonban - már alelnökként - valóban kitüntetett egy katonát, Chad Workman őrmestert, aki azt mondta, nem hiszi, hogy megérdemli az elismerést.

Biden megmagyarázza

A leleplező cikk megjelenése után Biden a lap munkatársának azt mondta, hogy a választási rendezvényen valójában Workman kitüntetését idézte fel, jóllehet, arra máskor, máshol, másért és más körülmények között került sor. "A bátor emberekről akartam beszélni, arról, hogy milyen hihetetlen a harcosoknak ez a nemzedéke, ezek az elesett angyalkák, akiket elveszítettünk. Mi ebben a rossz?" - értetlenkedett Joe Biden a The Washington Postnak.

A lap megjegyezte: a 76 éves Biden a kampányban eddig számtalan baklövést követett el, tévedett vagy nem mondott igazat, és emiatt is egyre gyakrabban kerül szóba az életkora. A lap emlékeztetett arra is, hogy 1987-ben Bidennek vissza kellett lépnie az 1988-as elnökjelöltségért folytatott küzdelemből, mert kiderült, hogy plagizált: a sajátjaként mondta el Neil Kinnock brit politikus, a brit Munkáspárt akkori vezetője egyik beszédét.

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×