Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nyitókép: Tritter

Újabb halálos áldozatai vannak a kiotói gyújtogatásnak

Egy filmstúdiót borított lángba egy középkorú férfi, a sérültek közül tízen válságos állapotban vannak.

Harmincháromra emelkedett azoknak az áldozatoknak a száma, akik meghaltak Kiotóban egy filmstúdióban gyújtogatás miatt kitört tűzvészben csütörtökön - közölte a helyi tűzoltóság.

Kórházba harminchat embert szállítottak, közülük tíznek válságos az állapota válságos. Eltűnt személyekről nem tudnak. A korábbi jelentések 30 halálos áldozatról szóltak. Beszámolók szerint

a japán filmstúdióba egy férfi rontott be, és valamilyen gyúlékony folyadékot locsolt szét, majd meggyújtotta. A tűzben az elkövető is megsérült, őt szintén kórházba szállították.

A hatóságok értesülése szerint a tűz idején az épületben csaknem hetvenen tartózkodtak, ám legtöbbjüknek sikerült kimenekülnie. Hírügynökségek szemtanúkra hivatkozva arról számoltak be, hogy az épületből robbanásokat is hallottak.

A lángokat a tűzoltóság néhány óra alatt eloltotta. A tűzoltóság közlése szerint a legtöbb áldozatot a háromszintes épület legfelső emeletén találták. Az NHK japán televíziós csatorna több felvételt közölt a helyszínről, ezeken sűrű füst veszi körbe a stúdiót. A csatorna értesülései szerint az elkövető egy 41 éves férfi volt, aki tette elkövetésekor azt kiabálta: "Haljatok meg!". A hírt hivatalos források egyelőre nem erősítették meg, a rendőrség részéről csak azt közölték, hogy a gyújtogató jelenleg nincs kihallgatható állapotban.

Sajtóértesülések szerint a gyanúsított nem a filmstúdióban dolgozott, a rendőrség egyelőre nem közölt részleteket arról, hogy mi lehetett tettének indítéka. Egy japán televíziós csatornának nyilatkozó szemtanú elmondta: a férfi dühösen panaszkodott valami miatt, amit elloptak tőle. A helyszínen több kést is találtak.

Abe Sindzo japán miniszterelnök csütörtöki mikroblog-bejegyzésében szörnyűségnek nevezte a gyújtogatást, és részvétét fejezte ki az áldozatok családjának. Az áldozatok többsége a Kyoto Animation nevű filmstúdió munkatársa volt. A céget 1981-ben alapították, és számos, a fiatalok körében népszerű animációs film fűződik a nevéhez.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×