Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
325.38
bux:
144306.44
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

A magyar képviselők támogatták Oroszország visszatérését az Európa Tanácsba

Heves vita után döntött erről az Európa Tanács, amely "nagyon erős elvárásokat" is megfogalmazott Moszkvával szemben. Kiderült, mi az, amit viszont kifogásoltak a magyarok.

A szavazáson jelen lévő magyar képviselők támogatták Oroszország visszatérését az Európa Tanács parlamenti közgyűlésébe (PACE), ezzel kapcsolatban félreértések jelentek meg a sajtóban - közölte az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.

Németh Zsolt a közgyűlés strasbourgi üléséről beszámolva elmondta, hogy a Fidesz-KDNP összes delegáltja támogatta az Oroszország mandátumának igazolásáról szóló határozatot, amelyet végül 116:62 arányban, 15 tartózkodás mellett fogadtak el.

Hozzátette, fontos ugyanakkor, hogy ebben az Európa Tanács "nagyon erős elvárásokat" is megfogalmazott Moszkvával szemben, például

  • 77 millió eurós tartozásának azonnali befizetését,
  • a Kercsi-szorosnál őrizetbe vett ukrán tengerészek szabadon bocsátását,
  • a Kelet-Ukrajna felett lelőtt utasszállító gép ügyének és
  • Borisz Nyemcov orosz ellenzéki meggyilkolásának megfelelő kivizsgálását, illetve
  • a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) emberek helyzetének javítását.

Jövő év áprilisáig jelentést készít a páneurópai szervezet az oroszországi emberi jogi helyzetről, és ennek fényében járhat majd el a továbbiakban.

Mint mondta, a félreértések abból származnak, hogy a közgyűlés hétfőn módosította a házszabályát, ami megnyitotta a lehetőségét az oroszok visszatérése előtt is. Bár Magyarország az utóbbi célt támogatja, ezt a módszert kifogásolta, mivel Ukrajna helyzete továbbra is rendezetlen, továbbá a módosítás nem adott választ arra, hogyan lehet az európai uniós szankciók alá eső képviselők mandátumát egyénileg megkérdőjelezni, ettől a szavazástól ezért távolmaradtak.

Oroszország 2016-ban felfüggesztette munkáját a közgyűlésben, mintegy két évvel azután, hogy küldöttségét a nemzetközi jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget elcsatolása nyomán megfosztották szavazati jogától.

Moszkva 2017 óta nem fizet tagdíjat sem, a szervezet korábbi szabályai szerint viszont kizárhatják azt az országot, amely nem tett eleget két éven át ezen kötelezettségének.

Május elején Oroszország a konfliktus miatt meglebegtette azt a lehetőséget is, hogy kilép az Európa Tanácsból, és felmondja az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

Címlapról ajánljuk
Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, médiatanács, ügynökakták – fontos nap a parlamentben. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?

Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?

Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×