Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Ámokfutó gyilkolt Ausztráliában - videó

Legalább négy embert megölt és többeket megsebesített egy ámokfutó kedden az ausztráliai Északi Terület fővárosában, Darwinban, az elkövetőt őrizetbe vették - közölte a helyi rendőrség.

Reece Kershaw rendőrfelügyelő a sajtónak elmondta, hogy a férfi a város öt különböző pontján lövöldözött fegyverével.

A rendőrség által "jól ismert" gyanúsítottat januárban, egy év börtönbüntetés után helyezték feltételesen szabadlábra. "Továbbra is próbáljuk kideríteni tettének indítékát" - mondta, hozzátéve, hogy a rendőrség szerint nem terrorcselekmény történt.

A felügyelő elmondta, az első jelentések arról szóltak, hogy egy férfi tüzet nyitott a központi üzleti negyed közelében, ezt követően további négy helyszínen folytatta ámokfutását, állítólag egy rendőrőrsre is megpróbált behatolni. Szemtanúk a helyi médiának azt mondták, hogy a férfi besétált egy motelbe, ahol sörétes puskájával több ajtóra is rálőtt. A dpa német hírügynökség értesülései szerint a férfi feltehetőleg három emberrel a motelnél, további eggyel pedig egy másik helyszínen végzett.

A Londonban tartózkodó Scott Morrison ausztrál miniszterelnök szörnyű erőszakcselekménynek nevezte az esetet, de ő is hangsúlyozta, hogy nem terrorcselekményt történt.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×